A 2022-es sportszabályzat értelmében minden istállónak kötelező legalább két idei gyakorláson „újonc” versenyzőket alkalmaznia. Eddig nem sok csapat használta ki ezt a lehetőséget, de a Mercedesnél most úgy látták jónak, ha Franciaországban megejtik az egyik cserét.
Toto Wolff a következőket mondta erről a csapat hétvégi előzetesében: „Nyck fog beülni Lewis helyére a hétvégi első edzésen az idén a fiatalok számára kiírt kötelező bevetések részeként. Szóval már várjuk, hogy lássuk, miként boldogul.”
De Vries ezáltal idén már másodszor ülhet majd be aktuális Forma–1-es autóba, hiszen a Spanyol Nagydíjon ugyanezen okból Alex Albont helyettesítette a Williamsnél, és akkor még Nicholas Latifinél is gyorsabb volt.
A korábbi F2-es bajnok egyébként a 2020-as idényt követően már tesztelt a Mercedesszel Abu Dhabiban, miközben tavaly esélye volt arra, hogy bekerüljön az F1-es mezőnybe az Alfa Romeóhoz vagy a Williamshez, de ők végül más pilóták mellett voksoltak 2022-re.