Az Aston Martin jelentős fejlesztési csomagot vitt a Magyar Nagydíjra, amelynek köszönhetően Alonso az idei szezonban először jutott be a Q2-be az időmérő edzésen. A spanyol versenyző szerint azonban a továbbjutásnál is fontosabb, hogy az új elemek végre valóban működnek a pályán.
Alonso elárulta, az elmúlt években többször is korrelációs problémákkal küzdöttek, sőt még a jelenlegi autóhoz Ausztráliába és Suzukába vitt elemek sem hozták a várt eredményeket. A csapat ezért úgy döntött, addig vár a fejlesztésekkel, amíg minden teljesen világossá nem válik számukra.
„Reméltük, hogy működni fog, de garancia soha nincs rá. A legjobb hír az, hogy úgy tűnik, végre megértettük a problémákat, most pedig időre van szükségünk ahhoz, hogy mindent a helyére tegyünk. Ez a szezon nagyon rosszul kezdődött, így a mostani időszak a tanulásról szól, nem pedig a kiugró eredményekről” – nyilatkozta Alonso az AS-nek, miután a tizenhatodik helyre kvalifikálta magát a Hungaroringen.
Az autóhoz hozott 16 újítás eloszlatta az istálló egyik legnagyobb aggodalmát, miközben a Honda motorfejlesztései csak a Holland Nagydíjon érkeznek meg. A silverstone-iak korábban szinte sötétben tapogatóztak, mivel a hatalmas lemaradás miatt nem tudták pontosan azonosítani a gyenge pontokat.
„Amikor ekkora motor- és kasztnihátránnyal indulsz, folyamatosan aggódsz. Olyan messze vagy a többiektől, hogy azt sem tudod, hol van a valódi probléma. Ezzel a fejlesztéssel viszont már pontosan kiszámolhatjuk, hány tizedmásodperc hiányzik a futóműből és az erőforrásból, eddig ugyanis drámai volt a helyzet, hiszen mindkét téren rengeteget veszítettünk.”
„Most már pontosan tudjuk, mit kell tennünk, ráadásul a követendő irányt is látjuk, hiszen a pályán bebizonyosodott, hogy ez az út sokkal jobb. A gond csak az, hogy a többiek már január óta erre haladnak, mi pedig csak júliusban indulunk el ezen az úton. Hat hónapos lemaradásban vagyunk, így most a pályán kívüli fejlesztési versenyt kell megnyernünk velük szemben.”
A spanyol szerint az új aerodinamikai csomagból ki lehet még sajtolni néhány tizedmásodpercet, ám a felkészülésük nem volt zökkenőmentes. A pénteki napon ugyanis összetört az egyik autó, emiatt nem tudták elvégezni az összes tervezett tesztet.
„A három szabadedzésen eltérően viselkedett az autó, az időmérőn pedig túlságosan alulkormányzottá vált. Ez korábban nem fordult elő, különben nagyobb tapadást állítottunk volna be az első tengelyen. Van még mit tanulnunk” – magyarázta a kétszeres világbajnok.
