Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 07. 05. 16:29
A Brit Nagydíj befejezése után sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy miért nem indult újra a verseny a Biztonsági Autó mögötti szakaszt követően. Az FIA hivatalos közleményben ismertette az események hátterét, míg a Sky Sports F1 szakértője, Martin Brundle úgy véli, a szabályok alapján lett volna lehetőség más eljárásra is.

A futam végét követően az FIA hivatalos közleményt adott ki, amelyben tisztázta, miért ért véget a Brit Nagydíj a biztonsági autó mögött, valamint arra is kitért, hogy a közvetítés során látott egyik üzenet tévesen jelent meg.

„A biztonsági autós időszakra vonatkozó szabály, a B5.13.5-ös cikkely kimondja, hogy a lekörözött autók visszaengedési eljárását követően egy teljes kört kell teljesíteni.” Az FIA hozzátette, a versenyirányítás ezt az eljárást maradéktalanul végrehajtotta, ugyanakkor technikai hiba is történt. „Ezt az eljárást a versenyirányítás követte. A 'Safety Car In This Lap' üzenet azonban egy szoftverhiba miatt tévesen jelent meg.”

A hivatalos állásfoglalás előtt a Sky Sports F1 szakértője, Martin Brundle is elmondta véleményét. A korábbi Forma–1-es versenyző szerint függetlenül attól, hogy mit írnak elő a szabályok, nem tartotta megfelelő döntésnek, hogy megvárták a lekörözött autók felzárkózását.

„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a szabályok, szerintem nem helyes várni – különösen egy ilyen hosszú pályán –, amíg a lekörözött autók elhaladnak. Ennek az egész szabálynak az volt a célja, hogy a lekörözöttek ne zavarják meg egy látványos befutó küzdelmét, ráadásul időnként újra visszakerülnek a versenybe is, tehát ennek van egy látványeleme is.”

Brundle arra is felhívta a figyelmet, hogy a szabályok szövege szerint a versenyigazgató mérlegelheti a helyzetet. „A szabályzat azt mondja: 'ha a versenyigazgató úgy ítéli meg, hogy ezt biztonságosan meg lehet tenni', és ez biztonságos volt, mert száraz volt a pálya, nem szakadt az eső, és nem volt törmelék, akkor a 'lekörözött autók most megelőzhetnek' üzenetet kell elküldeni minden versenyzőnek.”

A szakértő szerint a szabályok későbbi része sem írja elő, hogy a lekörözött autóknak vissza kell érniük a mezőny végére, mielőtt a biztonsági autó kiállna.

„Ezután a szabályzat számos oldalán az szerepel, hogy 'miután megelőzték az élkörben haladó Forma–1-es autókat, a biztonsági autó lekapcsolja a lámpáit'. Nem szerepel benne, hogy vissza kell érniük a sor végére. Semmi sem mondja ki, hogy meg kell várni, amíg odaérnek, csak annyi áll benne, hogy 'észszerű sebességgel kell haladniuk'.”

Hozzászólok