A Forma-1-től visszavonult Romain Grosjean úgy véli, hogy Max Verstappen nem igazán teljesíthetett volna tökéletesebb szezont 2023-ban. A Haas egykori pilótája egyedül Brazíliát emelte ki, ott szerinte a holland lehetett volna korrektebb is.

Elképesztő dominanciával, 15 futamot megnyerve húzta be a világbajnoki címet 2023-ban Max Verstappen, amivel sokak ámulatát kivívta. Romain Grosjean is azok közé tartozik, akik szerint a holland kivételes teljesítményt nyújtott.

„Őszintén szólva úgy gondolom, hogy ez az egyike a legjobb (teljesítményeknek), amit a Forma-1-ben láttam” – jelentette ki a francia a Motor Sport Magazine podcastjának adásában. „99 százalékban tökéletes, [a hiányzó] egy százalék az Brazília. Az egy rossz döntés és rossz üzenet volt.”

„Ettől eltekintve nincs mit mondani. Ott volt a kvalifikáción, ott volt a versenyen. Még amikor megpördült Magyarországon, akkor is megnyerte a futamot. Amikor elkezded ezt a pozitív spirált, mindent jól csinálsz, semmi sem állíthat meg, szóval ez egyszerűen elképesztő volt.”

A francia arra is kitért, hogy Brazíliában volt némi fennakadás Verstappen és a csapat között, mikor Christian Hornerék arra kérték a hollandot, hogy engedje el a csapattársát, Sergio Perezt. Mint ismert, akkor még a mexikói pilóta kiélezett harcban volt az egyéni pontverseny 2. helyéért.

„Az egyetlen kis apróság, amit mondanék, az a brazíliai dolog volt, [amikor] nem akarta elengedni Checót. A többit, őszintén szólva nem hiszem, hogy ennél sokkal jobbat lehet csinálni” – zárta le a gondolatait a francia.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL