A nyáron menesztett Christian Horner nem tétlenkedik, ugyanis már a Haas-szal is felvette a kapcsolatot egy esetleges szerepvállalás ügyében.

Újabb érdekes fejlemény látott napvilágot Christian Horner jövőjével kapcsolatban, miután a Haas csapatfőnöke, Ayao Komatsu megerősítette, hogy a Red Bulltól távozó szakember megkereste őket egy lehetséges együttműködés reményében.

A brit szakember húszéves regnálása váratlanul ért véget a Red Bullnál, amikor 2025 nyarán, a Brit Nagydíjat követően eltávolították pozíciójából. Horner azóta nem mutatkozott a paddockban, miközben a háttérben a végkielégítéséről egyeztetett korábbi munkaadójával, amellyel végül múlt hónapban sikerült megállapodnia.

Szakmai körökben már régóta pletykálják, hogy Horner társtulajdonosi pozícióban szeretne visszatérni a száguldó cirkuszba, ami a Red Bullnál nem adatott meg számára. Az első konkrét jel, hogy a brit szakember valóban visszatérne a Forma–1-be, most a Haastól érkezett.

"Valóban megkeresett minket, és az egyik kollégánkkal előzetes egyeztetéseket folytatott" – ismerte el Komatsu a sajtónak. Amikor arról kérdezték, meglepte-e Horner közeledése, a japán szakember már szűkszavúbban reagált: "Nincs több mondanivalóm erről."

Arra a felvetésre pedig, hogy Horner vélhetően nem az ő pozíciójára pályázik, hiszen magasabb szerepkört keres, Komatsu csak ennyit felelt: "Írjanak, amit akarnak. Nem szeretném tovább táplálni ezt a történetet."

Horner a sportág egyik legsikeresebb csapatfőnökeként távozott a Red Bulltól, így nem meglepő, hogy több istálló érdeklődését is felkeltette. A Cadillac mellett az Aston Martin sem zárta ki egyértelműen az 51 éves szakember szerződtetésének lehetőségét.

A Red Bull-lal kötött távozási megállapodás részeként Horner jelenleg az úgynevezett "kertészeti szabadság" időszakát tölti, ami várhatóan kilenc hónapig tart. Ez azt jelenti, hogy 2026 elején már szabadon csatlakozhat bármely Forma–1-es projekthez.