Az olasz versenyző ugyan a Mercedesszel érte el pályafutása eddigi legnagyobb sikerét, a Ferrari vonzereje és az olasz szurkolók nyomása végül döntőnek bizonyulhat. Antonelli a Mexikói Nagydíjon biztosította be világbajnoki címét, amivel Alberto Ascari 1953-as sikere óta az első olasz F1-es bajnok lett. A mindössze 20 esztendős pilóta ezzel a sikerrel az ország egyik legnépszerűbb sportolójává lépett elő, ami természetes módon felerősítette a jövőjével kapcsolatos pletykákat.
A történet pikantériája, hogy a Ferrari gyerekkorában még visszautasította Antonellit, amit egyes források szerint a korával, mások pedig a testalkatával indokoltak. A Mercedes azonnal kihasználta a maranellóiak hibáját - tért ki rá az F1 Oversteer. Wolff pedig személyesen egyengette az útját, és őt választotta a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton utódjául.
Elkerülhetetlen váltás Maranellóba
„Ez előbb-utóbb meg fog történni. Úgy vélem, szinte kötelező, különösen, ha még a pápa is arra utasítja, hogy üljön be egy Ferrariba! Toto Wolff érzelmei hihetetlenek voltak, de úgy gondolom, egy ponton ő is rá fog jönni, hogy el kell engednie őt” – nyilatkozta Ralf Schumacher.
Antonelli lett a brackley-i csapat negyedik világbajnoka Hamilton, Nico Rosberg és Juan Manuel Fangio után, ám ő az első, aki valóban a csillagos márka saját nevelése. A Ferrari történelmi vonzereje azonban a múltban is meggyőzőnek bizonyult a legnagyobb sztárok számára, így Wolff dolga sem lesz könnyű.
Változó tervek a Ferrarinál
A Ferrari pilótatervei egyelőre le vannak kötve, hiszen Charles Leclerc hosszú távú szerződéssel rendelkezik, míg Hamilton még legalább egy szezonig marad. A Haasnál versenyző Oliver Bearman és Rafael Camara is a Ferrari utánpótlásának tagja, ám egy olasz világbajnok megszerzése felülírhatja ezeket az elképzeléseket, aki igazi rémálom lehet Leclerc számára, miután már most jobb versenyzőnek tartják a monacóinál.
Antonelli eddig nem zárta ki a jövőbeli ferraris szereplés lehetőségét, és mindig tisztelettel beszél az olasz márkáról. Ezzel párhuzamosan folyamatosan hangoztatja az elkötelezettségét és a háláját a Mercedes felé, amely megadta neki a lehetőséget a csúcsra jutáshoz.
