A Toyota Gazoo Racinggel tavaly kezdődött technikai együttműködés részeként a Haas gárdája TPC (Testing of a Previous Car) programot hajtott végre a Fuji pályán, ahol kedden és szerdán a 2023-as konstrukcióval dolgoztak. A japán vállalat választhatta ki, mely pilóták ülhetnek a VF-23 volánja mögé a két tesztnapon, így eshetett a választás Hirakava Rjóra és Cuboira Sóra.
A keddi napon Hirakava vezethette az amerikai istálló tavalyi gépezetét, ami egyben azt is jelentette, hogy 2008 óta először körözött Forma-1-es autó a Fuji aszfaltcsíkján, amikor még a Japán Nagydíjnak adott otthont a létesítmény. Különlegessége volt az eseménynek, hogy a Toyota versenyfesztiváljának keretében rendezték meg, így a lelátókon szurkolók is helyet foglalhattak, miután jegyeket értékesítettek a különleges alkalomra.
A szerda már a japán SuperFormula aktuális bajnokának, Cuboi Sónak a napja volt, aki pályafutása során először vezethetett királykategóriás versenyautót. A pilóta egyébként a japán Super GT túraautó-bajnokságban is rajthoz áll, így komoly versenytapasztalattal rendelkezik, bár nem Forma-1-es környezetben.
Ajo Komatsu, a Haas csapatfőnöke elégedetten nyilatkozott a Fujiban lezajlott tesztről, kiemelve, hogy a Toyota kifejezetten Cuboit szerette volna az autóban látni SuperFormula-bajnoki címe miatt, ami komoly lehetőséget jelentett számára, különösen annak fényében, hogy a Forma-1 népszerűsége folyamatosan növekszik Japánban.
.jpg)