Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Komoly csapás érte Lewis Hamiltont a Ferrarinál, miután a csapat úgy döntött, hogy az utolsó szabadedzésen jelentkező technikai problémák miatt a teljes erőforrást kicseréli az autójában.

A hétszeres világbajnok ezzel még nehezebb helyzetbe került, hiszen az eredetileg tervezett motorcsere miatt már eleve 10 rajthelyes büntetéssel kellett számolnia, az újabb változtatások azonban azt eredményezik, hogy a vasárnapi futamot a mezőny végéről kell megkezdenie.

A döntést a Sky Sports F1 szerint maga a Ferrari is megerősítette, a csapat hivatalos közleményében pedig részletesen ismertette, mi vezetett az újabb beavatkozáshoz Interlagosban.

„A mai harmadik szabadedzést követően a 44-es rajtszámú autóba szerelt erőforrást további ellenőrzések céljából eltávolítottuk. Az elemzésünk befejezése után úgy döntöttünk, hogy a teljes erőforrást kicseréljük” – közölte a Ferrari.

A maranellóiak azt is egyértelművé tették, hogy a csere ellenére Hamilton részt vehet az időmérő edzésen, a vasárnapi verseny rajtjánál azonban már nem lesz lehetősége arra, hogy az időmérőn megszerzett helyéről induljon.

„Lewis részt vesz az időmérőn, de a holnapi versenyt a rajtrács végéről kell megkezdenie” – áll a Ferrari közleményében.

Hozzászólok