Lewis Hamilton pozitívan értékelte a Cadillac döntését, miszerint Valtteri Bottas és Sergio Perez alkotja majd a csapat versenyzőpárosát 2026-ban. A hétszeres világbajnok emellett nem titkolta, hogy még mindig hiányzik neki az együttműködés egykori csapattársával, Bottas-szal.
A 2025-ös szezon második felének kezdete előtt jelentették be hivatalosan, hogy a Cadillac a két rutinos pilótával vág neki első Forma–1-es idényének, így mind Bottas, mind Perez visszatér a rajtrácsra, miután 2025-ben egyikük sem versenyzett az F1-ben.
A bejelentést több versenyző is üdvözölte – köztük Perez korábbi Red Bull-os csapattársa, Max Verstappen is. Hamilton különösen örült Bottas visszatérésének, akivel 2017 és 2021 között alkottak egy párost a Mercedesnél.
Amikor arról kérdezték, milyen versenyzőt kap a Cadillac Bottas személyében, Hamilton így fogalmazott.
"Nem kell külön beszélnem a tehetségéről, hiszen azt egész pályafutása során bizonyította. Az egyik legviccesebb finn pilótát kapják, aki ráadásul hihetetlenül őszinte személyiség. Hiányzik az együttműködésünk."
"Szerintem jól választottak. Nyilván Checo esetében is látjuk majd, mit hoz, de óriási tapasztalattal rendelkezik. Az a tudás, amit mindketten hoznak két top csapattól, felgyorsíthatja a fejlődésüket" – tette hozzá a brit.
Bottas és Perez valóban jelentős tapasztalattal rendelkezik, ketten együtt összesen 527 nagydíjrajton és 16 futamgyőzelmen osztoznak.
Hamilton arra a felvetésre, hogy jó döntés-e két tapasztalt pilótát visszahozni a sportágba, így reagált: "Azt gondolom, igen. Most is remek az összetétele a mezőnynek. Fantasztikus, hogy egy új csapattal bővülünk, és egy újonc istálló esetében különösen fontos, hogy tapasztalt versenyzőkkel dolgozzanak. Most két különböző szemléletmód érkezik a Red Bulltól és a Mercedestől, eltérő tapasztalatokkal és tudással, amik egyesítve segíthetik a csapat gyorsabb fejlődését."