Kövess minket a Google-ben

SZERETNÉD GYAKRABBAN LÁTNI A MOTORSPORT.HU HÍREIT?

Jelöld be oldalunkat követett forrásként a Google Keresőben, hogy a friss motorsport hírek nagyobb eséllyel jelenjenek meg nálad a Vezető hírek találatok között.

Beállítom követett forrásnak
|2026. 05. 21. 18:18
Fernando Alonso kíméletlen kritikával illette a Forma–1 jelenlegi motorformuláját és az elektrifikációs törekvéseket, miközben a jövő évi szabálymódosításoktól sem vár csodát.

A Forma–1 egyre inkább az energia-visszanyerésre és az elektromos hajtásra fókuszál, ami a mezőny korelnöke szerint alapjaiban teszi tönkre a sportág lényegét. A spanyol pilóta úgy véli, az utcai autózásban talán van helye az elektrifikációnak, ám a versenypályákon ez a megközelítés teljes tévút.

A kétszeres világbajnok szerint a hibrid technológia erőltetése hosszú évekre visszavetette a sportot. „A világ az elektrifikáció felé indult el, mivel ezt tartották a jövőnek, ám ez a versenyzésre egyáltalán nem érvényes, hiszen az egy teljesen más műfaj” – mondta Alonso. A spanyol versenyző szerint hiába lépnek most visszafelé a 60-40-es aránnyal, a károkat már nehéz helyrehozni.

„Sajnos 2014 óta benne vagyunk ebben a turbókorszakban, most pedig még inkább, így elvesztettünk majdnem egy évtizedet vagy még többet az igazi versenyzésből” – tette hozzá az Aston Martin kiválósága.

A jelenlegi szezonban megháromszorozódott az elektromos rásegítés mértéke a tavalyi évhez képest, ez a drasztikus ugrás pedig komoly kompromisszumokra kényszeríti a pilótákat a volán mögött. Az új aerodinamikai és motorikus szabályok miatt a kanyarokban sokszor kifizetődőbb lassabban haladni, mivel a hosszabb féktávok alatt több energiát lehet visszatáplálni a rendszerbe.

Ezt a furcsa dinamikát a Cadillac esete is jól példázza, ugyanis az energia okos beosztásával rengeteg időt lehet nyerni, miközben egy apró hiba az egyenesekben elszórt tizedeket eredményezhet. Az akkumulátorok és a villanymotorok ráadásul jelentősen megnövelték az autók tömegét, így a versenyzők egyre gyakrabban sírják vissza a korábbi, sokkal mozgékonyabb és könnyebb versenygépeket.

Az FIA megpróbálta csökkenteni a súlyt, ám a belsőégésű motor és a hibrid rendszer közötti egyensúly felborulása teljesen megváltoztatta a vezetéstechnikai elvárásokat.

A sorozat vezetői felismerték a jelenlegi formula hiányosságait, ezért a következő szezonra elvetik a belsőégésű és az elektromos hajtás közötti fele-fele arányt, hogy visszatérjenek egy klasszikusabb megközelítéshez. A tervek szerint a villanymotor teljesítménye 300 kW-ra csökken, a hagyományos erőforrásé pedig 50 kW-tal emelkedik, amivel a Silverstone-iak autói is kevésbé lesznek érzékenyek az MGU-K működésére.

Az energiatároló kapacitásának érdemi módosítása nélkül a probléma gyökere továbbra is megmarad. A Kanadai Nagydíj előtt nyilatkozó spanyol pilóta egyáltalán nem tartja áttörésnek a jövőre érkező finomításokat, mivel az alapvető koncepció érintetlen marad.

„A következő szezon csak egy várakozási időszak lesz, ugyanis ezeknek az erőforrásoknak a DNS-e mindig ugyanaz marad, így továbbra is a lassabb kanyartempót fogják díjazni, ezért nem hiszem, hogy bármi érdemben változna jövőre” – vélekedett a veterán pilóta.

Kövess minket a Google-ben

SZERETNÉD GYAKRABBAN LÁTNI A MOTORSPORT.HU HÍREIT?

Jelöld be a Motorsport.hu-t követett forrásként a Google-ben.

Beállítom követett forrásnak
Hozzászólok
(2)