hero image
dppi

Idéntől kezdve bármely pilóta szemszögéből követhetjük majd az eseményeket

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Lewis Hamilton a kedvenc autós játékával játszott PS1-en (videó)

FORMA-1

Extra felvételek a 2010-es Kínai Nagydíjról, ami maga volt a káosz

FORMA-1

Amikor Ricciardónak még nagyon ment az F1-ben

FORMA-1

Videón Jenson Button megdöbbentő hibája a Kínai Nagydíjról

Motorsport.hu
2023/01/24 13:59
Az utóbbi néhány évben a Forma–1 ismét komolyabban elkezdett kísérletezgetni a sisakba szerelt kamerákkal, és 2022-ben már minden hétvégén használták azt néhány pilótánál. Most jó hír érkezett, ugyanis idéntől minden versenyző megkapja a maga kis kameráját.
Ajánlott Extra felvételek a 2010-es Kínai Nagydíjról, ami maga volt a káosz

Mindez pedig annak köszönhető, hogy a Forma–1 szerződést kötött a Racing Force Grouppal, akik a mini kamerákat készítik, így pedig a mostani szezontól kezdve mind a 20 pilóta esetében élvezhetjük majd a jobbnál jobb felvételeket.

Maga az eszköz egyébként csak 1,43 grammot nyom és nyolc milliméter az átmérője, így pedig bőven elfér a versenyzők sisakjának belső, párnázott részében. A megoldás előnyeit pedig aligha kell ecsetelni, hiszen már eddig is remek képeket kaptunk általa.

A néző ilyenkor ugyanis lényegében a pilóta szemével látja az eseményeket, és remek betekintést nyújt abba, hogy a versenyzőknek mennyi mindenre kell figyelni az autóban ülve. Látszik, hogy mennyire pattog a fejük, hogy mikor néznek a visszapillantóba, vagy hogy éppen mit állítanak a kormányon.

A megoldásnak tehát rengeteg előnye van közvetítési és szurkolói szempontból is, ezért örülhetünk, hogy mostantól nem csak néhány versenyző esetében lesz elérhető a sisakkamera.