Nagy lehetőséget pazarolt el a Ferrari a Mexikói Nagydíjon, ahol a csapat pilótái egymással viaskodva szolgáltatták ki a győzelmet ellenfelüknek. Charles Leclerc és Lewis Hamilton az első körökben egymást akadályozták, ez pedig tökéletes helyzetet teremtett a hátrább rácsról induló Max Verstappen számára.
A maranellói istálló a rajthelyezések alapján könnyedén uralhatta volna a futamot, ám a taktikai együttműködés teljes hiánya miatt elmaradt a siker. Fred Vasseur csapatfőnök kifejezetten bosszús lehetett a leintést követően, hiszen a Ferrari egyértelműen nyerhető versenyt veszített el.
A két csapattárs kemény párharcot vívott a nyitófázisban, aminek során Leclerc elhagyta a pályát, és ezzel tartós előnyt szerzett. A versenybírók emiatt ötmásodperces időbüntetéssel sújtották a monacói versenyzőt. Ted Kravitz fel is tette a kérdést, hogy a két pilóta miért nem volt képes egy közös stratégia mentén támogatni a csapat érdekeit.
Verstappen maximálisan kihasználta az olaszok szervezetlenségét, miközben a közepes keverékű abroncsokon haladva a hosszabb első szakaszra rendezzkedett be. A holland pilóta rendkívül szemfüles volt, hiszen Leclerc-rel egy időben hajtott a bokszutcába, a kerékcserét követően pedig azonnal átvette a vezetést.
A Red Bullnál az utóbbi időben sok problémát okoztak a rajtak, most viszont a biztonsági autós újraindítások is hibátlanul sikerültek. A holland versenyző két alkalommal is magabiztosan tartotta meg az élpozíciót, ezzel végleg eldöntve a győzelem sorsát.
„A legutóbbi négy futamból hármat megnyert, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy az austini hétvége csak egyetlen félresikerült alakítás volt. Szingapúr és Bahrein után most ismét a csúcsra ért, egyszerűen zseniális teljesítményt nyújtott” – fogalmazott Ted Kravitz.
A piros zászlós megszakítást követő újraindításnál Hamilton rakétaüzemmódban lőtt ki, és átlépte Leclerc-t, aki a kemény fékezés miatt kockás kerekekkel haladt tovább. A brit pilóta ezt követően üldözőbe vette Verstappent, ám beérni már nem tudta a hollandot.
„Lewis ugyan üldözőbe vette Verstappent, ám végül nem tudta elkapni. A Ferrari úgy távozhatott a pályáról, hogy egy megnyerhető versenyt engedett ki a kezei közül” – zárta értékelését a szakértő.
