Isack Hadjar már a Red Bullhoz való előléptetése előtt biztos volt benne, hogy képes lesz felvenni a versenyt Max Verstappennel. Bár a rutinosabb elődök komoly hátrányba kerültek a holland mellett, a francia pilóta bízott a saját képességeiben.
Az időmérős párharcban jelenleg 7–3-ra vezet Verstappen, és a futamokon sem sikerült még elé kerülnie, az időkülönbség azonban lényegesen kisebb, mint a korábbi években. Hadjar átlagosan alig több mint 2 tizedmásodperccel marad el csapattársától, miközben Júki Cunoda 0,735, Liam Lawson pedig 0,880 másodperces lemaradást halmozott fel.
Ez a stabil teljesítmény azt eredményezte, hogy a francia versenyző szerzi a Red Bull pontjainak csaknem 40 százalékát. Ez hatalmas előrelépés a 2025-ös szezonhoz képest, amikor Verstappen egymaga hozta a csapat pontjainak több mint 93 százalékát.
Hitt a saját képességeiben
A fiatal pilóta pontosan tudta, hogy Daniel Ricciardo távozása óta a Milton Keynes-i csapat öt versenyzőt fogyasztott el hét év alatt. A történelem sötét árnyékot vetett a második ülésre, ő mégis meg volt győződve róla, hogy nem fog elmaradni a holland mögött.
„Nagyon boldog vagyok. Amikor az autó állapota azonos volt, mindig ott tudtam lenni a közelében. Azt azonban el kell ismernem, hogy ő minden egyes alkalommal korábban találja meg a tapadást, és rendkívül korán felállítja a mércét. Őszintén szólva pontosan ezt vártam tőle, hiszen egészen kiemelkedő szintet képvisel” – nyilatkozta Hadjar a Sky Sports F1 adásában.
„Benne van az emberben egy kis kétség, amikor látja, mi történt a korábbi csapattársakkal. Azonban meggyőződésem, hogy ha megkapom ugyanazt a lehetőséget, mint a csapattársam, kizárt dolog, hogy körönként nyolc tizedet kapjak tőle. Ebben a hitben nevelkedtem” – tette hozzá a pilóta.
Egyetlen dobogó döntött a jövőjéről
A pilóta helyzete a 2025-ös Holland Nagydíjon szilárdult meg, az F1 Oversteer írása szerint ugyanis Helmut Marko konkrét feltételeket szabott az előléptetése előtt. A Red Bull tanácsadója kijelentette, hogy a francia versenyzőnek kiemelkedő eredményekkel kell alátámasztania a saját előléptetését.
„Éppen abban az időszakban jártunk, amikor a döntések születtek. Helmut felhívott a nyári szünetben, és közölte, hogy eredményekre van szüksége a döntés alátámasztásához.”
„A szünet utáni első versenyen dobogóra álltam, így tudtam, hogy ez elég lesz” – emlékezett vissza Hadjar, aki a Racing Bulls színeiben szerezte meg azt a harmadik helyet, amely mindmáig az egyetlen F1-es dobogója.
A szabályváltozások szintén segítettek az erőviszonyok kiegyenlítésében, eltüntetve Verstappen korábbi beállításbeli előnyét. Ennek következtében a francia versenyző jövője a 2027-es szezonra is biztosítottá vált, amire évek óta nem volt példa a Red Bull második ülésében.
