A korábbi Forma-1-es versenyző Hans-Joachim Stuck szerint Bernie Ecclestone nem lett volna „engedékeny” Max Verstappennel a Red Bull helyében.

A Brazil Nagydíjon rendkívül szokatlan dolog történt: a Red Bull megkérte Verstappent, hogy engedje vissza maga elé Perezt, mivel nem tudott előzni, a holland viszont nem reagált erre, majd a leintés után azt mondta, megvannak az okai, amiért nem engedelmeskedett.

Erre reagálva Perez azt mondta a rádióban, hogy Verstappen most megmutatta, milyen is valójában, később pedig azt nyilatkozta, nélküle nem lenne kétszeres világbajnok a csapattársa.

Verstappen hivatalosan azóta sem árulta el, hogy miért nem engedte vissza maga elé Perezt, holland sajtóhírek szerint viszont Verstappen azért haragszik Perezre, mert Monacóban direkt okozott piros zászlót az időmérő végén – a futamot később Perez nyerte.

Azt nem tudni, hogy a történtek mekkora törést okoztak a versenyzők kapcsolatában, kívülről pedig úgy tűnik, hogy a Red Bull nem szankcionálta Verstappent az eset miatt.

A korábbi F1-es Hans-Joachim Stuck szerint a volt F1-tulajdonos Bernie Ecclestone teljesen másképp járt volna el a Red Bull helyében – erről az Eurosport Germanynek beszélt:

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL