Motorsport.hu|2025. 11. 16. 14:43
Liam Lawson elmagyarázta, hogy a büntetés, amelyet egy Fernando Alonsóval történt ütközés miatt kapott, miként segített neki jobban megérteni a Forma–1 ellentmondásos versenyzési irányelveit.

A Miami Nagydíj sprintfutamának végéhez közeledve Lawson Alonsót üldözte az utolsó pontszerző helyért. A 11-es kanyarnál aztán a Racing Bulls pilótája a külső íven próbált előzni, de szélesre kényszerült, majd pedig hozzáért az Aston Martinhoz, ami miatt Alonso a falban kötött ki és véget ért számára a viadal. Bár az új-zélandi így végül a nyolcadik helyen ért célba, de kapott egy öt másodperces időbüntetést, ami miatt elúszott a szezonbeli első pontszerzése.

A versenyzési irányelvek hosszú ideje vitatémát képeznek már a közönség, a szakértők és a pilóták körében is, az FIA pedig ennek hatására korábban kiadott egy dokumentumot, amely nagyjából leírja, hogy a stewardok mire támaszkodnak és miket vesznek figyelembe egy-egy incidens elbírálásánál.

Ami a tanultakat illeti, Lawson elmondta, hogy az Alonsóval történt ütközése részben felnyitotta a szemét. Amikor az irányelvekkel kapcsolatos bizonytalanságról és a levont tanulságokról kérdezték, Lawson így felelt: „Azt hiszem, az év elején sokat tanultam róla, amikor volt néhány incidensem.”

„Elsősorban a Miamiban történt esetet emelném ki Fernandóval, mert akkor megpróbáltam a külső ívre menni, de úgy éreztem, nem kapok elég helyet. Akkoriban azt gondoltam, hogy nem kellett volna büntetést kapjak, de amikor elolvasod az irányelveket és megérted őket, akkor rájössz, hogy idén egyszerűen így írták meg őket.”

„Muszáj megértenünk, mi áll bennük, és ebből a szempontból én sokat tanultam a helyzetről. Onnantól kezdve megértettem, hogy ha előzni akarok, akkor az első tengelyemnek egy bizonyos ponton kell lennie, ha pedig engem előznek, de az irányelvek szerint nem kell helyet hagynom, akkor miért tenném és miért hagynám, hogy megelőzzenek? Ennek semmi értelme” – zárta a témát Lawson.