Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A holland világbajnok nem kíván elhamarkodott döntést hozni a jövőjével kapcsolatban, így egyelőre kivár a bejelentéssel.

Max Verstappen egyelőre nem sietteti a döntést a jövőjével kapcsolatban, a Hungaroringen ugyanis egyértelművé tette, hogy jelenleg semmi újdonsággal nem tud szolgálni. A holland rekorder helyzete teljesen más, mint 2025-ben, amikor a Magyar Nagydíj előtt már megerősítette a maradását.

Idén azonban még nem született megállapodás, bár a döntésre egészen október közepéig lehetősége van. A GPBlog szerint a versenyző tisztázta, hogy jelenleg nincsenek háttéregyezségek, így nincs miről beszámolnia.

„Jól érzem magam, és ha azt mondom, nincs miről beszélni, az egyszerűen azért van, mert semmi sem történik a háttérben. Csak arra koncentrálok, hogy a legtöbbet hozzam ki az autóból, ami már önmagában is elég bonyolult feladat.”

A Milton Keynes-iek az utóbbi időben komoly kihívásokkal küzdenek, a fejlesztési versenyben pedig folyamatosan reagálniuk kell a riválisok lépéseire. Verstappen Spa-Francorchamps-ban ugyan dobogóra állhatott, ám a győzelemért zajló küzdelembe ezúttal nem tudott beleszólni, ellentétben az Osztrák Nagydíjjal.

„Ez a csapat olyan számomra, mint a második családom. Próbáljuk egy kicsit jobban megérteni az autónkat, és természetesen szeretnénk visszatérni a győzelmekhez. Voltak hétvégék, amikor közelebb voltunk ehhez, ám bízom benne, hogy ez egyre többször fordul majd elő. Határozottan felszálló ágban vagyunk, ami jó jel” – mondta Verstappen.

„Próbáljuk megérteni az autó alapvető működését. Néha egészen egyértelmű a teljesítményünk, máskor viszont adódnak problémák, amelyeket meg kell oldanunk. A fejlődés látható, de közben azt is figyelni kell, hogy a többiek mikor érkeznek komolyabb fejlesztési csomagokkal. Emiatt változhat a kép egyik hétvégéről a másikra, ha valaki nyer két-három tizedmásodpercet, így tényleg csak futamról futamra tervezhetünk” – magyarázta a holland.

Hozzászólok