A McLaren versenyzője a leintés után elsőként a futam győztesét méltatta, aki Barcelonában megszerezte első sikerét a Ferrari színeiben. „Először is szeretnék gratulálni Lewisnak. Jó újra a csúcson látni, nagyon örülök neked, haver.”
Norris szerint a verseny során mindent megtett azért, hogy tartsa a lépést az előtte végző riválisokkal, azonban a tempókülönbség végül túl nagynak bizonyult. „Kemény verseny volt. Mindent megtettem, hogy lépést tartsak ezekkel a srácokkal, de túl gyorsak voltak, így ott maradtunk, ahol voltunk.” - idézte a Sky Sports F1.
A brit ugyanakkor úgy érzi, hogy csapata a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből, és egy váratlan esemény is segített abban, hogy megszerezzék a dobogós eredményt.„Adtunk magunknak egy esélyt arra, hogy kihasználjuk, ha valami történik, és nyilván egy kicsit szerencsések voltunk azzal, hogy Antonelli kiesett, de ettől függetlenül nagyon örülök a csapatnak, és nagyon örülök annak, hogy újra dobogóra állhattam. Jó nap volt ez számunkra.”
Még nem olyan jó a McLaren
Norris értékeléséből ugyanakkor az is kiderült, hogy a McLarennél reálisan látják jelenlegi helyzetüket. Bár elégedett a csapat fejlődésével, úgy véli, hogy a közvetlen riválisok jelenleg magasabb szinten teljesítenek.
„Jó munkát végzünk csapatként. Szerintem jó irányba haladunk, de ezek a srácok egyszerűen jobb munkát végeznek.” Norris arról is beszélt, hogy a fejlődés érdekében el kell ismerniük riválisaik erősségeit, miközben továbbra is keményen kell dolgozniuk.
„Ezért meg kell adnunk nekik az elismerést, és magunknak is be kell vallanunk, hogy továbbra is keményen kell dolgoznunk, továbbra is bele kell tennünk az energiát.”
A McLaren versenyzője hangsúlyozta, a csapat minden tagja ugyanazért a célért dolgozik, és bízik benne, hogy a befektetett munka hamarosan meghozza az eredményét. „Az egész csapat ezt teszi, ezért nagyon elégedett vagyok velük. Egyszerűen csak le kell hajtanunk a fejünket, folytatnunk kell a munkát, és hamarosan mi is ott leszünk.”

