Kiss Sándor|2026. 02. 05. 15:55
A francia versenyző értetlenül áll a híresztelések előtt, miszerint mankóval látták a barcelonai teszteken, és tiszta vizet öntött a pohárba.

A Forma–1-es előszezon általában a technikai újításokról és a köridőkről szól, ám időnként egészen furcsa történetek is szárnyra kelnek a paddockban. Ezúttal Esteban Ocon került a figyelem középpontjába egy meglehetősen bizarr félreértés miatt, ugyanis elterjedt róla, hogy lábsérüléssel bajlódik, sőt, többen mankóval vélték látni a barcelonai tesztek helyszínén.

A Haas versenyzője most határozottan cáfolta ezeket a feltételezéseket, és elmagyarázta a félreértés egészen prózai okát.

A pletykák alapját egy egyszerű családi helyzet szolgáltatta, amit a szemtanúk alaposan félreértelmeztek. Ocon elmondása szerint valóban előkerültek a segédeszközök a pályán, de azoknak semmi közük nem volt az ő fizikai állapotához.

„Az emberek azt beszélték, hogy mankóval járok. Nem tudom, látták-e a szalagcímeket, de ez egyszerűen hihetetlen" – kezdte a helyzet tisztázását a francia pilóta, majd rátért a valós eseményekre. Elmesélte, hogy a mankók valójában az édesapjáé voltak, aki nemrégiben térdműtéten esett át. Együtt mentek ki a pálya szélére a 10-es kanyarhoz, hogy megfigyeljék, hogyan viselkednek az autók abban a szektorban. Ebből a hétköznapi jelenetből kerekedett ki aztán az a történet, hogy Oconon hajtottak végre térdműtétet, miközben az orvosi stáb valójában minden további nélkül engedélyezte számára a versenyzést.

Sértőnek érezte a feltételezést

A Haas versenyzője nemcsak cáfolta a híreket, de hangot adott felháborodásának is, mivel a pletyka megkérdőjelezte szakmai hitelességét és fizikai felkészültségét.

„Hogyan vezethetnék Forma–1-es autót, ha mankókra lenne szükségem? Az egészet kifejezetten sértőnek találtam, hiszen sérülten nem lehet vezetni egy ilyen autót, efelől semmi kétség" – fogalmazott Ocon. A modern F1-es autók vezetése olyan fizikai igénybevételt jelent, különösen a féktávokon fellépő erők miatt, ami lehetetlenné tenné a munkavégzést egy friss lábsérüléssel.

A félreértést okozó kiruccanás a 10-es kanyarhoz azonban nem csupán családi program volt, hanem komoly szakmai haszonnal is járt. Ocon kihasználta a lehetőséget, hogy külső szemlélőként is elemezze riválisait és a technikát.

„Érdekes volt kívülről figyelni az eseményeket, mert jól látszottak a különbségek az ívekben, és abban, ahogyan a versenyzők a motorerőt használták a 10-es kanyar kijáratánál" – elemezte a látottakat a francia, majd kitért a technikai részletekre is. Megjegyezte, hogy kifejezetten tanulságos volt látni, hogyan működnek eltérően a különböző gyártók erőforrásai a 10-es és 12-es kanyar közötti szakaszon.

Ocon végül azzal zárta gondolatait, hogy a tesztelésnek pontosan ez a lényege, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy mozgás közben, kívülről is szemügyre vehesse az autót és a mezőny többi tagját.

Élő közvetítés