Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Oscar Piastri szerint nem a pénteki edzéskihagyás okozta a nehézségeit a Belga Nagydíj időmérőjén.

Oscar Piastri csupán a nyolcadik helyet szerezte meg a Belga Nagydíj időmérő edzésén, miközben csapattársa, Lando Norris az első háromban zárt. Az ausztrál pilóta dolgát egy pénteki hidraulikai szivárgás is nehezítette, amely miatt ki kellett hagynia a második szabadedzés jelentős részét.

A wokingiak versenyzője a korlátozott felkészülés ellenére úgy véli, nem a kiesett idő áll a szombati küszködése hátterében, ugyanis úgy érzi, a probléma sokkal inkább az autó viselkedésében keresendő.

„Soha nem ideális az ilyen helyzet, de tegnap így is sikerült értékelhető számú kört megtennem alacsony üzemanyagszint mellett. Örültem volna még néhány körnek, az a gyanúm azonban, hogy a mai nehézségeim nem ezzel függenek össze.”

„Egyszerűen nagyon nehezen vezethető volt az autó, komoly kihívást jelentett a pályán tartása. Ha sikerül a határon egyensúlyozni, megvan a tempó, ám ezt a határt most rendkívül nehéz volt eltalálni” – magyarázta az ausztrál.

Piastri a Q3-as szakaszban ráadásul egy rövid piros zászlós fázist is előidézett, amikor a második szektor végén szélesre futott, és kavicsot hordott fel az aszfaltra. Hasonló incidense már pénteken is volt, ám a McLaren pilótája nem aggódik amiatt, hogy ez a probléma a vasárnapi futamon is megismétlődik.

„Az időmérőn abban a kanyarban valóban a pálya legszéléig merészkedik az ember. A Q3-ban volt idő arra, hogy lesöpörjék a kavicsokat, a versenyen pedig a mezőny gyorsan letisztítja majd az ívet, amint áthajt rajta, így hacsak valaki nem csúszik ki teljesen, nem lesz gond” – tette hozzá Piastri.

Hozzászólok
(1)