Már a nyári szünetben meglépte első komolyabb szerkezeti átalakítását a Cadillac, miután azonnali hatállyal leváltotta Graeme Lowdon csapatfőnököt, a helyére pedig Marcin Budkowskit ültette. A korábbi Forma–1-es versenyző, Ralf Schumacher szerint a döntés hátterében egyértelműen a szakmai színvonal emelése áll, az amerikai istálló ugyanis tapasztaltabb vezetőre vágyott a kulcspozícióban.
Schumacher szerint nincs vége a cseréknek
A német szakértő meggyőződése szerint nem ez volt az utolsó személyi csere a csapatnál, hiszen a semmiből felépített szervezetnél most kezdődik el a valódi minőségi építkezés.
„A Cadillac egy olyan embert hozott el, aki komoly tapasztalattal rendelkezik, hiszen korábban már dolgozott a Forma–1-ben és nagyobb csapatoknál is megfordult. Nem szabad elfelejteni, hogy a Cadillac mindent a nulláról épített fel, a kezdetekben pedig csak azért vettek fel embereket, hogy egyáltalán működtetni tudják az autókat. Most viszont már a csapat minőségének javítására törekednek, így nem gondolom, hogy ez volt az utolsó változtatás náluk” – fogalmazott Ralf Schumacher.
Az F1 Oversteer információi alapján Dan Towriss, a Cadillac ügyvezető igazgatója elismerte, hogy Lowdon távozása nem közös megegyezéssel történt. A szakember elmondása szerint mindig is terveztek egy átmeneti időszakot a vezetői székben, ám a váltás a vártnál korábban jött el.
Nem az eredmények miatt váltottak
A csapatvezető hangsúlyozta, a döntést nem a jelenlegi szezonban tapasztalt gyengébb eredmények vagy a megbízhatósági problémák kényszerítették ki, sokkal inkább a tulajdonosok jövőre vonatkozó, ambiciózus elképzeléseit szerették volna gyorsabban megvalósítani.
„Mindig is beszéltünk Graeme-mel arról, hogy egy ponton eljön majd az átmenet ideje, ez a döntés azonban az enyém volt. Egy nagyon szűk időablak áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy valami újat és innovatívat építsünk fel, én pedig semmiképpen sem akartam egy már meglévő, régi modellt lemásolni és azt finomítgatni.”
„A váltás ideje tehát a vártnál hamarabb jött el, ám ez nem a pályán nyújtott teljesítményről vagy az elmúlt hetek gyermekbetegségeiről szól. Sokkal inkább arról van szó, hogy világos jövőképpel rendelkezzünk a haladás ütemét illetően, és ez összhangban legyen a tulajdonosok céljaival” – mondta Towriss.
Az új csapatfőnök, Marcin Budkowski komoly szakmai háttérrel érkezik a posztra, hiszen korábban aerodinamikusként kezdte pályafutását a Prost GP-nél, majd a Ferrarinál és a McLarennél is fontos tisztségeket töltött be. Később az FIA-nál is dolgozott, legutóbb pedig az Alpine ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett, ahonnan 2022 elején távozott. Budkowski korábban olyan világbajnokokkal dolgozott együtt, mint Michael Schumacher, Kimi Räikkönen vagy Lewis Hamilton.
A Cadillac a debütáló szezonjában egyelőre pont nélkül áll a bajnokságban. Sergio Perez a Monacói Nagydíjon állt a legközelebb a pontszerzéshez, ahol Nico Hülkenberg büntetése után átmenetileg a 10. helyre lépett előre, ám a mexikói pilóta a saját időbüntetése miatt végül visszacsúszott a tizenötödik pozícióba.
