Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Nico Rosberg megszólalt Toto Wolff fenyegetőzéséről és a 2016-os barcelonai ütközést követő óriási pénzbírságról.

Nico Rosberg szerint Toto Wolff nem rúgta volna ki őt és Lewis Hamiltont a 2016-os Spanyol Nagydíjon történt ütközésük után. A korábbi világbajnok ugyan elismerte, hogy a csapatfőnök egyeztetett a felsővezetéssel, ám szerinte legfeljebb egyfutamos eltiltás jöhetett volna szóba.

Wolff korábban arról beszélt, hogy a barcelonai incidens után a két pilóta menesztését tervezte, a döntéstől pedig csak azért állt el, mert nem tudta megállapítani a felelősség kérdését.

Hatalmas pénzbírságot kaptak a balesetért

A brackley-i csapat vezetője a kettős kiesést követően óriási haragra gerjedt. A két csapattárs ugyanis a meggondolatlan manőverrel tálcán kínálta a győzelmet a Red Bullnak. „Üvöltve jött be hozzánk, és azt kérdezte, mi a fenét csinálunk a pályán. Tálcán adtuk át a győzelmet a legnagyobb riválisunknak, a Red Bullnak, ami a legrosszabb dolog, amit tehettünk. Toto emiatt végtelenül dühös volt” – emlékezett vissza a német pilóta.

„A kirúgásig sosem jutott el a dolog. Azt tudom, hogy zárt ajtók mögött tárgyalt a legfelsőbb vezetővel, Dieter Zetschével, de nem hiszem, hogy a menesztésünk volt a cél. Sokkal inkább egy egyfutamos eltiltás jelenthette volna az első lépést” – mondta Rosberg.

Az elbocsátás helyett Wolff egy új megállapodást íratott alá a versenyzőkkel. Ennek értelmében az okozott kárt fele-fele arányban kellett megtéríteniük, függetlenül attól, ki volt a hibás. A barcelonai ütközés után Rosbergnek 360 ezer dollárt, vagyis nagyjából 130 millió forintot kellett saját zsebből kifizetnie, az ügy anyagi következményeiről pedig a PlanetF1 számolt be.

Mivel a Ferrari jelenlegi pilótájaként versenyző Hamiltonra ugyancsak 360 ezer dolláros büntetés hárult, a csapattársak közösen 720 ezer dollárral, mintegy 260 millió forinttal kártalanították az istállót. Rosberg szerint ez a szigorú intézkedés azonnal lehűtötte a kedélyeket.

Részletes szabályokkal előzték meg a balhékat

A 2016-os világbajnok úgy véli, a gárda vezetősége még többet tehetett volna a feszültségek megelőzéséért. Szerinte sokkal pontosabban kellett volna tisztázniuk a pályán elfoglalt pozíciókhoz kapcsolódó felelősségi köröket.

„Később már sokkal jobb munkát végeztünk ezen a téren, és minden egyes apró részletbe belementünk. Rögzítettük például, hogy kinek a kanyarja az adott ív, ha az autó kereke egy bizonyos pozícióban van. Legalább voltak olyan iránymutatások, amelyekre utólag hivatkozhattunk.”

„Egy ütközés után ugyanis hatalmas csaták zajlanak a kulisszák mögött, mivel senki sem tudja pontosan, ki a hibás. Ilyenkor az emberek elkezdenek klikkesedni, igazságtalannak érzik a helyzetet, a dolgok pedig teljesen kicsúsznak az irányítás alól” – magyarázta a visszavonult pilóta.

Hozzászólok