Russell végig irányította a versenyt és magabiztos győzelmet aratott Szingapúrban: a befutónál 5,4 másodperccel előzte meg Verstappent, de valójában nem igazán forgott veszélyben a győzelme. A siker után így nyilatkozott az F1TV-nek:
„Hihetetlen, különösen azután, ami pár éve történt” – mondta Russell a futam után. „Akkor elszalasztottuk a lehetőséget, de ma teljesen visszavettük, amit elveszítettünk."
„Hálás vagyok az egész csapatnak, fantasztikus munkát végeztek egész hétvégén. Őszintén szólva mi sem tudjuk, honnan jött ez a tempó, mert Szingapúr nem volt a mi terepünk. De elképesztően boldog vagyok!”
A brit pilóta elárulta, hogy a pénteki nap nehezen indult számára: „Sok okból kifolyólag kemény nap volt, nem éreztem jól magam az autóban. De amikor bejutottam a Q3-ba, minden megváltozott. Magabiztos lettem, és ez volt a kulcs.”
Russell a rajt előtt is feszült volt, amikor meglátta, hogy Max Verstappen lágy gumikon indul: „Kicsit ideges lettem, amikor láttam, hogy Max a lágy gumikon rajtol, de az első etapunk kiváló volt. Sikerült növelnünk az előnyt, ez volt a verseny döntő pillanata.”