Russell ugyanakkor úgy véli, hogy az incidenshez vezető események hátterében nem kizárólag maga az ütközés állt, hanem az autó egyenesbeli teljesítményének hiánya is, amely már a rajt után komoly hátrányba sodorta.
A Sky Sports F1-nek nyilatkozva Russell először arról beszélt, hogy az egyenesben teljesen védtelenné vált riválisaival szemben. „Egyszerűen teljesen lenyeltek az egyenesben. Három pozíciót veszítettem az egyenesben, mire az ötös kanyarhoz értem, aztán az incidens egy versenybaleset volt.”
Hozzátette, szerinte mindkét fél tehetett volna valamennyit az ütközés elkerüléséért, ugyanakkor a problémák gyökere máshol keresendő. „Talán mehettem volna egy kicsit szélesebben, talán ő fékezhetett volna valamivel jobban, de az incidensnek meg sem kellett volna történnie, ha megvan a sebességem az egyenesben.” Végül röviden így foglalta össze érzéseit: „Nagyon-nagyon csalódott vagyok.”
Szóba került az is, hogy Kimi Antonelli a Belga Nagydíjon tovább növelheti előnyét a világbajnoki összetettben. Arra a kérdésre, hogyan dolgozza fel ezt a helyzetet, Russell csak ennyit válaszolt: „Nincs mit mondanom. Most nincsenek szavaim.”
A Mercedes problémáiról is őszintén beszélt, kiemelve, hogy bízik a csapat munkájában, ugyanakkor rendkívül frusztráló volt számára a történtek gyors lefolyása.
„Nagyra értékelem, hogy mindenki keményen dolgozik a probléma megoldásán, de én itt állok a verseny 5. körében. Úgy éreztem, jó helyzetben vagyok ahhoz, hogy az első kanyarig a vezetésért harcoljak, aztán hirtelen eltűnt az erő, és mindennek vége lett.”
