A Sauber idei teljesítménye több szempontból is figyelemreméltó, hiszen a csapat a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén áll, Nico Hülkenberg pedig júliusban, Silverstone-ban dobogóra állhatott. A svájci alakulat 2025-ös szezonja tehát az elmúlt évekhez képest kimondottan sikeresnek mondható.
Jonathan Wheatley csapatfőnököt arról kérdezték, lát-e esélyt arra, hogy az év hátralévő részében felvegyék a versenyt az Aston Martinnal és a Racing Bulls-szal, hiszen a pontkülönbség nem tűnik áthidalhatatlannak.
"A mezőny rendkívül szoros, és ez várhatóan így is marad az utolsó futamig. Végül az fog előrébb végezni, aki kevesebb hibát vét. Ugyanakkor kifejezetten élvezem a jelenlegi helyzetet, amikor minden csapat hasonló teljesítményre képes, és izgalmas versenyeket láthatunk" – fogalmazott a szakember.
A 2026-os szezonban már Audi gyári csapataként versenyez majd a Sauber, a felkészülés pedig a hajrájához érkezett. Wheatley szerint minden a tervek szerint halad:
"A motor fejlesztése már a végső fázisban tart, a mérnökök most a megbízhatóságra koncentrálnak. A karosszéria tervezése is jó ütemben zajlik, és már készülünk az erőforrás első beindítására, ami szintén a tervezett időpontban valósulhat meg."
"Hatalmas mérföldkő lesz ez számunkra, hiszen ekkor szólal meg először egy F1-es Audi motor. Alig várom már ezt a pillanatot. Az Audi gyári csapatának felépítése során természetesen komoly kihívásokkal nézünk szembe, de rendkívül izgalmas időszak előtt állunk" – tette hozzá a csapatfőnök.
Wheatley szerint még korai lenne bármilyen jóslatokba bocsátkozni a 2026-os szezonnal kapcsolatban, amikor az új technikai szabályok is életbe lépnek.
"Komoly tesztprogram vár ránk, hiszen ez lesz az Audi első éve a Forma–1-ben. Egyszerre debütál majd az új karosszéria és az új erőforrás is, ami hatalmas projekt. Először meg kell értenünk, mire képesek ezek az autók a pályán. A Forma–1-ben pedig bármi megtörténhet, sosem lehet előre megjósolni a végkimenetelt."
