Nem a vezetési stílusa hagyta a legmélyebb nyomot Sam Birdben, hanem az, ahogyan Michael Schumacher maga mögé tudta állítani az egész csapatot a Mercedesnél.
Bird 2010-ben tartalékversenyzőként dolgozott a német istállónál, így testközelből figyelhette a hétszeres világbajnok mindennapjait. A brit pilóta szerint Schumacher igazi ereje nem pusztán a pályán mutatkozott meg, hanem abban, ahogyan az emberekkel bánt, és ahogyan közös irányba terelte a csapat munkáját.
Michael Schumacher egészen más
A Nextgen-auto.com által idézett visszaemlékezésében Bird arról beszélt, mit tart a legfontosabb tanulságnak abból az időszakból. „Michael, mindenekelőtt, micsoda ember. Amit tőle tanultam, az nem feltétlenül a vezetés volt, hanem az, ahogyan az emberekkel dolgozott. Az a képessége, hogy maga köré gyűjtse a csapatot, hogy együttműködjön velük, hogy kedves legyen, miközben tudta, mikor kell határozottnak lennie.”
„Valószínűleg ez a legfontosabb dolog, amit a közös munkából magammal vittem. Nagyon-nagyon értett ahhoz, hogyan teremtsen jó csapatkörnyezetet, és talán ez volt az egész tapasztalat legnagyobb leckéje” – mondta Sam Bird.
Schumacher 2010-ben Nico Rosberg csapattársaként tért vissza a Forma–1-be, és Bird szerint kettejük erőssége eltérő területeken mutatkozott meg. A brit pilóta úgy látta, Rosberg különösen precíz volt a beállítások és az adatok terén, miközben Schumacher más típusú pluszt adott a csapatnak - írja a Le10Sport.
„Nico volt a csapattársa, és nagyon jó volt az autó beállításaiban, pontosan tudta a számokat és a technikai adatokat arról, mit vár az autótól. Michael ebben is jó volt, de emellett zseniális volt az emberi kapcsolatokban.”
„Azt hiszem, ezt a Ferrarinál is láttuk, mennyire szerették őt, és ezt hozta magával a Mercedeshez is. Természetes tisztelet övezte, amikor a csapatnál volt. Ez egyfajta jelenlét volt, egy aura, amikor belépett egy szobába, mindenki tudta, hogy ha Michael mond valamit, annak súlya van” – tette hozzá.
Bird szerint éppen ez a kisugárzás és vezetői attitűd különböztette meg igazán Schumachert, és ez az, amit a pályán elért eredményein túl is érdemes felidézni.

