|2026. 03. 22. 14:57
Nehéz idénykezdet után is hisz a fordulatban Lance Stroll.

Lance Stroll szerint az Aston Martin jóval többre képes annál, mint amit a 2026-os szezon első futamain mutatott, még akkor is, ha a csapat jelenleg komoly nehézségekkel küzd az új éra hajnalán.

A kanadai versenyző nem kertelt, amikor a helyzetről kérdezték. „Ez most nem egy jó időszak a csapat számára” – ismerte el, majd hozzátette, hogy mindenkin érezhető a csalódottság. „Mindenki frusztrált amiatt, ahol most tartunk. Nem azért jövünk versenyezni, hogy ezekért a pozíciókért harcoljunk. De rengeteg potenciál van bennünk, ebben egy pillanatig sem kételkedem.”

Rezgések, kiesések, elvesztegetett kilométerek

Az Aston Martin eddig messze a legkevesebb kört teljesítette a mezőnyből. A Honda erőforrásához köthető súlyos vibrációk nemcsak a futásteljesítményt fogták vissza, hanem a pilóták testi épségét is veszélyeztették, ugyanis fennállt az idegsérülés kockázata. Fernando Alonso a Kínai Nagydíjon látványosan rázta le a kezét az egyenesekben, hogy enyhítse a terhelést, végül pedig fel is kellett adnia a versenyt a makacs probléma miatt.

A sanghaji hétvége eleje még biztatónak tűnt, ugyanis idén először mindkét autó bejutott az időmérő szakaszába, ám a futamon egyikük sem látta meg a kockás zászlót. Ez újabb csapás volt egy olyan időszakban, amikor minden megtett kilométer aranyat érne.

Stroll szerint egyelőre még ő maga is csak ismerkedik az autóval. „Persze, minden egyes etap számít” – mondta, amikor arról kérdezték, kezd-e már tisztább képet kapni a kasztniról. „Szombaton futottam először igazán komoly időmérős köröket ezzel az autóval, ugyanis Bahreinben alig mentem, Barcelonában egyáltalán nem, Ausztráliában sem. Most volt az első alkalom, hogy rendesen kvalifikáltam. A versenyen a rajt és néhány kör csak újabb kilométereket jelentett, folyamatosan tanulom az autót.”

Hozzátette, hogy csapatszinten is hasonló a helyzet. „Egyre több adatot gyűjtünk, és minden körrel többet értünk meg.”

Nyomás alatt, pletykák kereszttüzében

A technikai gondok miatt a mérnökök sem látják tisztán, mire képes valójában a kasztni, ami a fejlesztési irányokat is megnehezíti. Erre rakódott rá az a sajtóértesülés, miszerint az Audi jelenlegi csapatfőnöke, Jonathan Wheatley válthatja Adrian Newey-t az Aston Martin élén. Mindkét érintett fél spekulációnak nevezte a hírt, ám a találgatások így is fokozzák a bizonytalanságot.

Stroll ugyanakkor a háttérre hivatkozva próbál kapaszkodót találni. „Nagyszerű létesítményeink vannak, rendkívül tehetséges emberek dolgoznak nálunk, ott van Adrian, aki csatlakozott hozzánk, és a Honda az elmúlt öt bajnokságból négyet megnyert. Most nem ideális a helyzet, de dolgozunk tovább, és nagyon hiszek az egész csapatban és a működésünkben” – fogalmazott.

A következő állomás a Japán Nagydíj lesz Szuzukában, amely a Honda hazai pályája, így a nyomás garantáltan nőni fog. Stroll meglehetősen borúlátóan tekint előre. „Hacsak nem találnak valami varázslatot a következő tíz napban. Imádkozzunk. Imádkozzunk együtt” – jegyezte meg félig tréfásan, félig komolyan.

Az Aston Martin tehát egyszerre küzd technikai, stratégiai és morális kihívásokkal, miközben a szezon még csak most kezd igazán felpörögni. A kérdés az, hogy a sokat emlegetett potenciál mikor válik kézzelfogható eredménnyé.

Hozzászólok