Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Damson Idris brit színész úgy véli, Lewis Hamilton hozzáállása a sportághoz leginkább Michael Jordan mentalitásához hasonlítható.

A tavaly júniusban bemutatott F1 című film egyik főszereplője egy podcastműsorban beszélt a hétszeres világbajnokkal közös munkáról. Damson Idris a forgatások során testközelből figyelhette meg a producerként és tanácsadóként is közreműködő brit pilótát. A színész szerint a Ferrari versenyzője pontosan azt a folyamatos fejlődni akarást testesíti meg, amely a legnagyobb sportlegendákra jellemző.

„Abszolút megvan benne az a Michael Jordan-féle mentalitás, amely szerint kizárólag saját magával versenyez. Nagyon koncentrált, nagyon is érdekli a saját öröksége, ezt pedig azért látom ilyen tisztán, mivel más területeken is találkozom hasonló nyomokkal.”

„Szoktunk beszélni Jordanről, Lionel Messiről vagy éppen Cristiano Ronaldóról, ám ugyanúgy említhetnénk az olyan színészeket is, mint Daniel Day-Lewis. Ezek az emberek teljes szívvel és elkötelezettséggel áldozzák fel magukat a művészetüknek, így mindig mindenki mást túl fognak szárnyalni, Lewis pedig pontosan ezt csinálja” – fogalmazott a Beyond The Grid podcastben az F1-es moziban Joshua Pearce-t alakító Idris.

A brit színész a futamgyőzelmek után is tartotta a kapcsolatot Hamiltonnal, a spanyolországi sikerét követően például azonnal üzenetet küldött neki.

„Rögtön írtam neki, hogy gyerünk, ő pedig alig akarta elhinni az egészet. Annak ellenére is rendkívül lelkesedik azért, amit csinál, hogy mennyi időt töltött már el ebben a sportágban” – árulta el a filmes szakember.

A két sztár kapcsolata eredetileg a divatvilágból indult, majd a Magyar Nagydíjon találkoztak ismét. Idris a korábbi laza eseményekből kiindulva megpróbált barátkozni a pilótával, a paddockban tapasztaltak azonban hamar kijózanították.

„A divatipar révén ismerkedtem meg Lewisszal, a Fashion Awardson találkoztunk először, majd az első futam, amire kilátogattam, Budapesten volt. Azt gondoltam, hogy barátok vagyunk a remekül sikerült divatesemény után, szóval most beléptem a világába, így odamegyek hozzá köszönni.”

„Akkor vettem észre rajta a fülhallgatót, amiből rögtön rá is döbbentem, hogy ez egyáltalán nem vicc számára. Rendkívül komolyan veszi a munkáját, emiatt tudott ennyire kiemelkedni és naggyá válni” – emlékezett vissza a színész.

Az átszellemült állapotot látva Idris végül meg sem merte zavarni a versenyzőt a futam előtt.

Hozzászólok