Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A nyári szünet után debütál élesben a Honda legújabb fejlesztésű erőforrása, az első kilométereket azonban egy filmes nap keretében már a magyar pályán megteszik az új csomaggal.

A nyári szünet utáni Holland Nagydíjon veti be legújabb fejlesztésű erőforrását a Honda az Aston Martin autóiban, a japán gyártó azonban már korábban pályára viszi a frissített technikát. Az első éles próbára a Hungaroringen kerül sor, ahol a csapat a Pirelli gumitesztje mellett egy különleges filmes napot is teljesít a héten.

A tervek szerint szerdán tartandó eseményen legfeljebb kétszáz kilométert tehetnek meg az AMR26-os kódjelű versenyautóval. A silverstone-iak kifejezetten nagy reményeket fűznek az új specifikációhoz, a Honda szakemberei pedig már a magyarországi versenyhétvégén elkezdték a felkészülést a bejáratásra.

„Magyarországon segítünk a csapatnak az erőforrás beépítésében, a hétvége során pedig olyan fontos adatokat gyűjtöttünk, amelyek a következő futamon is a hasznunkra lesznek. A soron következő fontos lépésként Hollandiában vetjük be a friss specifikációt, ezt megelőzően azonban szerdán a filmes nap keretein belül használjuk majd először az új hajtásláncot az AMR26-osban” – fogalmazott Shintaro Orihara, a Honda Racing vezető mérnöke.

Hatalmas a teher a japánokon

Az Aston Martin az elmúlt hetekben sokat lépett előre a karosszéria fejlesztésével, ez a tempójavulás pedig a motorbeszállítóra is extra nyomást helyez. A japánok tisztában vannak az elvárásokkal, így a zandvoorti debütálás kulcsfontosságú lehet a riválisok elleni szoros küzdelemben.

„Őszintén szólva igen, érezzük a nyomást a csapat részéről. A frissített karosszériának köszönhetően újra harcban vagyunk az ellenfelekkel, a hátrány ledolgozásához pedig minden fejlesztés elengedhetetlen.”

„A kasztni jelenleg jól működik, most viszont az a legfontosabb feladatunk, hogy Zandvoortban sikeresen bevezessük az új erőforrást. Az új hajtásláncnak egyértelműen hozzá kell járulnia a jobb köridőkhöz” – ismerte el Orihara.

Hozzászólok