James Vowles csapatfőnök tovább folytatja a Williams átalakítását a sikeres jövő érdekében, a legújabb lépésként egy komoly tapasztalattal rendelkező szakembert csábítottak el a McLarentől. Piers Thynne a Grove-iak új optimalizációs és tervezési igazgatójaként csatlakozik a menedzsmenthez. A brit szakember érkezése egy átfogó toborzási hullám része, amellyel a csapat a mezőny élére szeretne visszatérni.
A csapatfőnök a bejelentés kapcsán a személyi, infrastrukturális és technológiai befektetések fontosságát emelte ki. „Nagyon örülök, hogy a csapatunknál köszönthetem Pierst, miközben folyamatosan invesztálunk az emberekbe, a folyamatokba és a technológiába, hogy a Forma–1 élmezőnyében versenyezhessünk” – mondta Vowles. A brit vezető szerint a céljuk egy világbajnoki címekre esélyes istálló felépítése. „Piers a közelmúltban pontosan ezen a téren szerzett páratlan tapasztalatot.”
Tapasztalat a riválisoktól
Az új igazgató rendkívül hosszú időt töltött el a Wokingiak kötelékében, ahol 2007-ben váltóprogram-menedzserként kezdte a karrierjét. A ranglétrán folyamatosan lépkedett felfelé, 2012-ben a programmenedzsment vezetője lett, majd öt évvel később a logisztikai feladatokat is átvette. A szervezeten belüli felemelkedése a gyártási, majd az operációs igazgatói pozíciókkal folytatódott, 2023-tól az idei év januárjáig pedig operatív igazgatóként tevékenykedett.
A szakember rendkívül izgalmas lehetőségként tekint a mostani váltásra, egyúttal a csapat bajnoki ambícióit tartja a legvonzóbbnak.
„Izgatottan csatlakozom az Atlassian Williams F1 Teamhez egy igazán különleges pillanatban” – fogalmazott Thynne. A mérnök szerint az istálló egyértelmű célja a bajnoki szint elérése.
„A Williams új mércét akar felállítani a sportágban, én pedig alig várom, hogy a felsővezetés tagjaként kivegyem ebből a részem.” A brit szakember a McLarenenél eltöltött fantasztikus időszakában már segített a gárdának visszatérni a csúcsra. „Remélem, ugyanezt a Williamsnél is meg tudjuk tenni” – tette hozzá.
További komoly erősítések
A brit istálló átalakítása nem állt meg Thynne megszerzésénél, a vezetőség ugyanis további három magasan jegyzett szakemberrel bővült. Claire Simpson tizenkét évet töltött a Mercedesnél, mostantól az aerodinamikai fejlesztésekért felel. Szintén a Brackley-iek motorrészlegétől érkezik Fred Judd, aki tizenhét évnyi mérnöki tapasztalattal a háta mögött a teljesítményoptimalizálásért felelős vezetői posztot veszi át.
A járműmérnöki részleg élére Steve Booth került, aki az Alpine-t hagyta el az új kihívás kedvéért. A több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező mérnök korábban a 2005-ben és 2006-ban konstruktőri bajnokságot nyerő Renault sikereiből is kivette a részét.
„Örömmel üdvözlöm Claire-t, Fredet és Steve-t is a fedélzeten” – emelte ki Vowles. A csapatfőnök a három új munkatárs érkezését a hosszú távú stratégia alapkövének tartja. „Olyan rendkívül tehetséges stratégiai szakembereket vonzunk a paddock minden pontjáról, akik tovább erősítik az elmúlt években lefektetett alapokat, egyúttal segítenek minket a következő szintre emelni.”
