A Williams új első szárnnyal érkezett a silverstone-i sprintfutamra, a fejlesztés pedig azonnal megmutatta a hatását. A csapat mindkét pilótája bejutott az időmérő második szakaszába, amivel sikeresen maguk mögé utasították a Haas versenyzőit, ám az első tíz helyezés továbbra is elérhetetlen maradt számukra.
Carlos Sainz a tizenötödik helyen zárta a kvalifikációt, a spanyol pilóta pedig kifejezetten elégedett volt a saját teljesítményével. Úgy érzi, a módosítások pontosan azt hozták, amit a csapat várt tőlük.
„Ezen a hétvégén tettünk egy kis lépést előre az új első szárnnyal, amely úgy tűnt, jól működik, és segített nekünk abban, hogy mindkét Haas elé kvalifikáljuk magunkat. Sajnos még mindig lemaradásban vagyunk az első tízhez képest, a munka azonban folytatódik.”
„A mai napon a szezon egyik legjobb körét autóztam, minden tökéletesen alakult. Ezt fogom alapul venni a hétvége hátralévő részében” – értékelte a helyzetet a spanyol versenyző.
Rejtély a kanyarok után
Csapattársa, a tizenhatodik helyen végző Alexander Albon is megerősítette a fejlődést. A thai-brit versenyző szerint ugyan az utolsó Q2-es körén akadtak kisebb problémái az autóval, de ennél jobb eredményt így sem tudtak volna elérni.
„Az új első szárnnyal tettünk egy lépést előre, ez a fejlődés tette lehetővé, hogy ma megelőzzük a Haas versenyzőit. Remélem, a holnapi sprinten még többet érhetünk el. A megfelelő működési tartomány megtalálása még mindig gondot okoz, ahogy a többi gyenge pontunk is megvan, de apró lépéseket teszünk a jó irányba” – nyilatkozta Albon.
James Vowles csapatfőnök szintén biztatónak tartja a látottakat, mivel az autó egyensúlya és kanyarstabilitása egyértelműen javult. A szakember ugyanakkor egy komoly problémára is felhívta a figyelmet, amely jelenleg gátolja a komolyabb előrelépést.
„Nagyszerű látni, hogy az új alkatrészek révén előre tudtunk lépni egyet, azonban még hosszú út áll előttünk. A legközelebbi riválisaink szintén fejlődnek, ezen a téren kell megelőznünk őket, hogy a pályán is le tudjuk győzni a vetélytársakat.”
„Az autó egyensúlya és kanyarstabilitása javult, egyelőre viszont nem világos, miért veszítünk annyi időt az egyenesekben. Ezt mindenképpen meg kell oldanunk, mivel ez nyitja meg az utat a következő teljesítményszint eléréséhez. Van néhány ötletünk, amelyeket szeretnénk kipróbálni” – mondta a Williams csapatfőnöke.
