Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Kimi Antonelli monzai és madridi győzelme ellenére Toto Wolff óvatosságra intett az azerbajdzsáni hétvége előtt.

Bár Kimi Antonelli egymást követő győzelmeket aratott Monzában és Madridban, a Mercedes csapatfőnöke nem engedi elkényelmesedni versenyzőjét. Toto Wolff szerint a legutóbbi sikerek semmire sem jelentenek garanciát, ráadásul a spanyolországi diadalban a szerencse is közrejátszott.

A brackley-ieknél tudják, hogy a bajnoki éllovas 81 pontos előnye George Russell előtt megnyugtatónak tűnhet, ám a városi pályák csapdái gyorsan felülírhatják a papírformát.

Óvatosságra int a csapatfőnök

A csapatfőnök kifejezetten arra hívta fel a figyelmet, hogy a spanyolországi sikerhez némi szerencse is kellett, amint azt a Formulapassion megírta. „A legutóbbi két versenyhétvége nagyszerű eredményeket hozott, ám ez nem változtat azon, miként értékeljük a saját helyzetünket. Számos olyan csapat van a mezőnyben, amely bármelyik pályán harcba szállhat az élmezőnyben.”

„Madridban remekül teljesítettünk, de ha reálisak akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy a futam során kedvező körülmények is segítettek minket” – értékelte a helyzetet Toto Wolff.

Három egymást követő triplahétvége dönthet

A most következő bakui fordulóval egy rendkívül sűrű időszak veszi kezdetét, hiszen a szezon lezárásaként három triplahétvége vár a mezőnyre. A gyárban és a versenypályán dolgozó stáb számára egyaránt embert próbáló hetek következnek, amikor a pihenésre szinte semmi idő nem marad.

„Ilyenkor a felkészülés, a megbízhatóság és a hibátlan operatív teljesítmény még inkább felértékelődik. Ezek azok a pillanatok, amikor a bajnoki pozícióinkat végérvényesen megerősíthetjük, vagy éppen elveszíthetjük.”

„Baku a versenynaptár egyik legkülönlegesebb helyszíne, amely rendkívüli kihívás elé állítja az autót és a versenyzőket egyaránt. Jó egyenesbeli sebességre, magabiztos féktávokra, valamint a történelmi belváros lassú kanyarjaiban stabil kezelhetőségre van szükség.”

„Az utóbbi eredmények biztatóak, de nem jelentenek garanciát semmire. Baku rendkívül gyorsan felszínre hozza a legkisebb gyengeséget is, ezért alázattal kell hozzáállnunk a hétvégéhez, és minden egyes pontért meg kell küzdenünk” – fogalmazott az osztrák szakember.

Az azerbajdzsáni aszfaltcsík ráadásul intő jel lehet Antonelli számára, hiszen a korábbi szezonban éppen ezen a helyszínen kezdődött Oscar Piastri mélyrepülése, aki végül egészen a harmadik helyig csúszott vissza az összetettben.

Hozzászólok