|2026. 02. 24. 15:59
A Cadillac elégedett lenne azzal, ha Colton Herta az idei szezonban a legjobb tízben tudna zárni a Formula 2-ben, de maga a pilóta elmondta, hogy egyértelműen a győzelmekért és a jó eredményekért száll harcba.

Az IndyCarban kilenc futamgyőzelemig jutó Herta tavaly úgy döntött, lényegében mindent egy lapra tesz fel, és megpróbálja megvalósítani a Forma–1-es álmát. A tengerentúlon ugyan győzelmekre és bajnoki címekre esélyes pilóta volt, a Cadillac beszállása megnyitotta számára az esetleges F1-es debütálás lehetőségét.

Bár az amerikaiak az idei szezonra Sergio Perezt és Valtteri Bottast szerződtették, könnyen lehet, hogy idővel fiatalítani akarnak majd, és ebből a szempontból Herta mindenképpen kapóra jöhet nekik. A gondot eddig viszont az jelentette, hogy Herta nem rendelkezik elég szuperlicencponttal a királykategóriás versenyzéshez, és részben ezért is döntött úgy, hogy akkor idén szerencsét próbál az első számú betétsorozatban, vagyis az F2-ben.

Ott a Hitech pilótája lesz, és amikor a Cadillac ügyvezetőjét, Dan Towrisst arról kérdezték, milyen eredménnyel lennének elégedettek Herta esetében, ő egy többnyire visszafogott top 10-et mondott. Erről a célkitűzésről aztán magánál a versenyzőnél is érdeklődtek, aki viszont látszólag jóval magasabbra akarja helyezni a lécet.

„Mindegy, miben ülök, versenyképes akarok lenni és erős eredményeket akarok elérni” – nyilatkozta Herta. „Ha a cél nem a győzelem, akkor nem igazán látom, mi értelme lenne csinálni. Én így állok hozzá. Hogy ez mennyire reális vagy sem, azt majd az idő megmondja. Ha úgy vágsz neki, hogy »nos, kezdésként próbáljunk meg bekerülni a legjobb 15-be, aztán majd onnan építkezünk«; én egyszerűen úgy gondolom, nem ez a helyes hozzáállás.”

„Én tehát a lehető leggyorsabb akarok lenni. Szeretnék az élen zárni az edzéseken, szeretnék pole-t és szeretnék győzelmeket szerezni. Az persze majd csak idővel derül ki, hogy ez mennyire nehéz feladat.” Herta egyébként az F2-esek barcelonai tesztjén szépen teljesített és végül a negyedik legjobb időt érte el.

A 25 éves versenyző az IndyCar mellett az IMSA-ban is szerzett tapasztalatokat, így tulajdonképpen már egy sokat látott, szinte veterán pilótaként érkezett meg az F2-be, amely tele van fiatal, feltörekvő tehetségekkel. Ő maga viszont úgy érzi, a más szériákban szerzett tapasztalatai most nem feltétlenül lesznek a segítségére.

„Nem hiszem, hogy ez akkora előny lenne, mint ahogy az emberek talán gondolják. Karriered ezen szakaszában mindegy, hogy 18 vagy 25 éves vagy, lényegében már majdnem mindent tudsz. Persze vannak apróságok, melyeket megtanulsz, de ami a nyers tempót illeti, már nagyon közel jársz a maximumhoz. A tapasztalat ettől függetlenül persze segít.”

Herta márkatársa a japán Ritomo Mijata lesz, aki már szintén az idősebbek közé tartozik a maga 26 évével, és a harmadik idényét fogja megkezdeni az F2-ben. „Szerintem nagyon sokat segít, hogy Ritomo a csapattársam, mert neki már rengeteg F2-es tapasztalata van. Úgy vélem, ez sok szempontból a segítségemre lesz ebben az évben” – tette még hozzá Herta.

Élő közvetítés
Hozzászólok