Ez az intézkedés már évek óta beszédtémát jelent, mivel a mezőny tagjai nagyon eltérő összegeket keresnek. Miközben Marc Marquez és Fabio Quartararo alapfizetése például a tízmillió eurót is meghaladja, addig mások szerződésében olyan számok szerepelnek, melyek az alacsonyabb kategóriákra jellemzőek, és talán el sem érik az évi 120 ezer eurót. Ez a különbség most azonban csökkenhetne, ha bevezetnék az 500 ezres minimumot.
A MotoGP Sports Entertainment, korábbi nevén Dorna, valamint a csapatok egy ideje már egyeztetnek erről a javaslatról. Az 500 ezer euróba állítólag nem fognak beletartozni a teljesítményalapú bónuszok. A Motorsport szerint egyébként már közel van a megállapodás, így könnyen lehet, hogy a folytatásban már csak ratifikálni kell majd ezt a szabályt.
Mindez egyébként része annak a nagyobb, átfogó szerződéstervezetnek, amely a bajnokság kereskedelmi jogainak birtokosa és a résztvevők közötti kapcsolatot hivatott szabályozni. A felek kedden ülnek tárgyalóasztalhoz Buriramban, ahol a hétvégén kezdetét veszi majd az új idény, és itt fogják majd megvitatni a minimálbér tervezetét, valamint egyéb szabálypontokat, melyek a 2027 és 2031 közötti időszakra szóló ötéves megállapodás részét képezik.
A minimálbérrel kapcsolatos kezdeményezés egyébként nem újdonság a MotoGP-ben, de korábban bizonyos okok miatt mégsem valósult meg a dolog. Most kíváncsian várhatjuk, hogy ezúttal sikeresek lesznek-e a tárgyalások, és valóban bevezetésre kerül az 500 ezer eurós összeg.
-crop-1200x800.jpg)