Hatalmas a kontraszt Alex Marquez tavalyi és idei formája között, a Gresini spanyol motorosa ugyanis egyelőre nem találja az összhangot az új technikával. Bár a 2025-ös parádés teljesítménye és világbajnoki ezüstérme után jutalomként megkapta a gyári specifikációjú Ducatit, az aktuális szezon eddig komoly csalódást hozott számára, így a márkatársakhoz hasonlóan ő is kénytelen elismerni, hogy az Aprilia jelenleg lépéselőnyben van velük szemben.
A spanyol versenyző hiába kapott egy két évvel frissebb gépet, az áttörés egyelőre várat magára. Az austini texasi hétvégén a sztenderd abroncsok visszatérése és a régebbi beállítások alkalmazása sem hozott megváltást, ráadásul a 2024-es aerodinamikai csomag használata ellenére is úgy érzi, nagyon messze van az optimális tartománytól.
„A motor karakterisztikája eléggé hátráltat a vezetésben, és az az igazság, hogy egyelőre nem érzem túl jól magam a gépen” – fogalmazott a spanyol, majd hozzátette, nagyjából húsz százalék hiányzik még ahhoz, hogy ki tudja hozni a maximumot a technikából.
A probléma súlyát jól mutatja, hogy márkatársa, Fabio Di Giannantonio ugyanezzel a motorral a negyedik helyen áll az összetettben ötven ponttal, miközben Márquez csupán a nyolcadik pozíciót foglalja el. A versenyző az első három hétvége alatt mindössze huszonnyolc egységet gyűjtött, holott a tavalyi év ezen szakaszában nyolcvanhét ponttal magabiztosan vezette a bajnokságot.
Fékproblémák és védekező üzemmód
A technikai nehézségek leginkább a féktávokon és a kanyarok bejáratánál jelentkeznek, ahol a Ducati lényegesen instabilabbnak tűnik az Aprilia modelljéhez képest. A pilóta elismeri, hogy a hiányzó tempó részben az ő számlájára is írható, mivel a GP26 egyáltalán nem illeszkedik a sajátos vezetési stílusához, ebből fakadóan folyamatosan kompromisszumokra kényszerül a pályán.
Eddigi legjobb idei eredménye egy austini sprintversenyen elért negyedik hely, ám ezt is részben Pedro Acosta büntetésének köszönhette, sőt, saját bevallása szerint Texasban már csak a túlélésre játszott. A futamokon képtelen támadó szellemben motorozni, így folyamatos védekezésre kényszerül, a helyzetét pedig tovább rontja, hogy eddig minden nagydíjon csupán a harmadik rajtsorból indulhatott, ami eleve megpecsételi az esélyeit a felzárkózásra.
Remény a feltámadásra
„Küzdünk az elemekkel, és némileg le vagyunk maradva a riválisainktól, de ez különösen rám igaz, hiszen nagyon specifikus a stílusom” – nyilatkozta a bajnokság hivatalos oldalának, miközben kiemelte, továbbra is rendkívül motivált, és biztos benne, hogy a gyártó kemény munkája hamarosan kifizetődik a pályán is.
A szezon európai szakasza, különösen a jerezi forduló és az azt követő teszt fordulópontot jelenthet a bolognaiak számára. Márquez abban bízik, hogy a Katarban elmaradt futam miatti extra szünet segít nekik az adatok alapos kielemzésében és az új fejlesztések megértésében.
„Próbálok higgadt maradni, elkerülni a hibákat és egyszerűen csak gyűjteni a pontokat, hiszen Thaiföldön már buktunk vagy tízet” – értékelte a helyzetet, majd leszögezte, bár egyáltalán nem elégszik meg az ötödik vagy nyolcadik helyekkel, jelenleg el kell fogadniuk, hogy ez a valós szintjük. Hozzátette, a kialakult szituációt egyáltalán nem éli meg frusztrálóként, sokkal inkább éhes a sikerre, és érzi, apró lépésenként egyre közelebb kerülnek a várva várt áttöréshez.

