Motorsport.hu|2026. 02. 02. 11:49
A MotoGP mezőnyéből utolsó előttiként a Honda szatellitcsapata, az LCR is bemutatta a 2026-os festését, vagyis pontosabban a festéseit, hiszen Johann Zarco és az újonc Diogo Moreira versenygépe eltérően fog kinézni.

A francia alakulat a tavalyi idényhez hasonlóan most sem az egységes dizájn mellett tette le a voksát, így két szinte teljesen eltérő festést kapunk. Az LCR veteránja és futamgyőztes pilótája, Zarco továbbra a brit olajvállalatot, a Castrolt képviseli, ezért az ő motorját a már ismerős piros, fehér és zöld színkombinációban láthatjuk idén is.

A Moto2 aktuális címvédője, Moreira eközben a Pro Honda, vagyis a japán márka kenőanyagokkal foglalkozó cégének színárnyalatait kapta meg a saját RC213V-jére. A Pro Honda azok után lett Moreira motorjának névadó szponzora, hogy hosszú idő után véget ért az LCR és az Idemitsu együttműködése.

Az istállónak tavaly eléggé vegyes idénye volt, hiába fejlődött rengeteget a Honda kétkerekűje. A mércét az idény elején egyértelműen Zarco jelentette, akinek még egy briliáns futamgyőzelmet is sikerült összehoznia az esős Francia Nagydíjon. Két év után ez volt Zarco és az LCR első sikere, ami fontos mérföldkövet jelentett a Honda újjáépítésében.

A francia versenyző eredményei idővel azonban romlani kezdtek, különösen azok után, hogy a nyári szünetet követően megérkeztek a Honda fejlesztései. Ettől függetlenül még így is ő lett a legjobb hondás versenyző a maga bajnoki 12. helyével, és hat ponttal előzte meg a gyári motoron ülő Luca Marinit.

Az LCR a csapatok között eközben csak a tizedik pozícióban zárt, mindez azonban inkább a másik 2025-ös pilótájuk, Somkiat Chantra lelkén szárad, hiszen a thai nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, és mindössze hét pontot tudott szerezni. Ennek fényében nem is csoda, hogy idénre lecserélték őt a nagy ígéretnek tartott Moreirára, aki tavaly bajnok tudott lenni a Moto2-es kategóriában.

A brazil múlt héten már el is kezdte az éles felkészülését az új szezonra a Sepangban tartott bejáratáson, ahol csak a tesztversenyzők, újoncok és a D-csoportba tartozó gyártók (Yamaha) vehettek részt. Moreira itt a hatodik leggyorsabb időeredményt érte el.

Élő közvetítés