|2026. 03. 22. 16:49
Egy váratlan és veszélyes pályahiba miatt több mint egy órát csúszott a goianiai sprintfutam, ami komoly mentális kihívás elé állította a MotoGP mezőnyét.

Kikezdte a motorosok idegeit a várakozás

A folyamatos csúszások hatalmas mentális próbatétel elé állították a mezőnyt szombaton. Marc Marquez őszintén mesélt arról, hogy egy ponton túl már kezdte elveszíteni a türelmét, ugyanis a sorozatos halasztások teljesen felborították a gondosan felépített ritmusát.

„Tényleg volt egy olyan pillanat, amikor kissé bosszankodtam a döntéseik miatt, a versenyzőknek ugyanis egyáltalán nem egyszerű felkészülni, aztán ellazulni, majd ismét felpörögni, és ezt zsinórban háromszor megcsinálni” – mondta a spanyol klasszis, hozzáfűzve, hogy mindenkinek megvannak a saját bemelegítési rituáléi, amiket a jövőben érdemes lenne jobban figyelembe venni az ehhez hasonló szituációkban.

„Ugyanakkor el kell ismerni, hogy egy rendhagyó helyzettel néztünk szembe, és a lehető legjobban hoztuk ki ebből a bajnoki fordulóból” – nyugtázta a helyzetet a Ducati sztárja.

Sokkoló látvány a célegyenesben

A fejetlenséget egy meglehetősen ritka hiba okozta a goianiai aszfaltcsíkon. Közvetlenül az időmérő edzést követően a motorosok egy hatalmas lyukat vettek észre a célegyenesben, ami miatt a szervezők azonnal szakembereket riasztottak a helyszínre. A munkásoknak fel kellett vágniuk az aszfalt egy részét a gyors javítási munkálatokhoz, ez pedig a sprint nyolcvanperces késését eredményezte, miközben a Moto2 kvalifikációját egyenesen vasárnap reggelre kellett halasztani.

A KTM fiatal tehetségét, Pedro Acostát valósággal sokkolta a látvány, amikor szembesült az akadállyal.

„Őszintén szólva már az is óriási dolog, hogy egyáltalán meg tudtuk tartani a sprintfutamot, még ha több mint egy órás késéssel is. Soha korábban nem láttam még lyukat kialakulni egy versenypályán, pláne nem a MotoGP-ben, ez azért egy kicsit soknak tűnik számomra” – csodálkozott rá az esetre a pilóta. A Pramac színeiben induló Jack Miller egy gyakorlatiasabb megfigyeléssel élt a burkolat állapota kapcsán.

„Világosan látszott, hogy az aszfalt alatt egyszerűen nem volt megfelelő az alapozás” – értékelt, majd megvédte a pályamunkásokat is, akik szerinte erőn felül teljesítettek a folytatás érdekében.

Az ideális ív mentette meg a hétvégét

A szerencse végül a mezőny mellé szegődött, a beszakadt és frissen javított szakasz ugyanis nem esett rá a versenyvonalra, így a tizenöt körös délutáni viadal mindenféle fennakadás nélkül, száraz körülmények között futott le. Marquez végül győzedelmeskedett, miután egy kiélezett csatában maga mögé utasította a VR46 motorosát, Fabio di Giannantoniót.

A leintést követően a futamgyőztes háláját fejezte ki a szerencsés elhelyezkedés miatt.

„Imádkoztunk, hogy ilyenek maradjanak a körülmények, az a bizonyos lyuk ugyanis az íven kívül esett, és csakis emiatt tudtunk versenyezni. Lenyűgöző munkát végeztek a javítással, de tényleg fohászkodtunk, hogy ne az ideális íven legyen a hiba, máskülönben lehetetlen lett volna a futam megrendezése” – vélte a spanyol, aki egyúttal megértően beszélt a mindössze tíz hónap alatt felépített új brazil létesítményről is, mondván, az ilyen gyermekbetegségek előfordulnak egy teljesen friss pálya életében.

A 2024-es bajnoki címe óta ismét dobogóra álló Jorge Martin szintén nem csinált nagy ügyet az aszfaltproblémából, bár az Aprilia motorosa is egyetértett a várakozás mentális nehézségeivel.

„Másfél órán keresztül fenntartani a koncentrációt egyáltalán nem egyszerű feladat, de csak tettem a dolgomat és végigcsináltam a szokásos rutinomat. Megoldották a problémát, én személy szerint nem is láttam a lyukat” – mesélte a dobogós pilóta, arra is kitérve, hogy a MotoGP mezőnye gond nélkül képes alkalmazkodni egy ilyen helyzethez, amennyiben az nem keresztezi a megszokott haladási irányukat.

Ezt a gondolatot erősítette meg Miller is, aki tréfásan csak annyit fűzött hozzá a pályabejárás témájához, hogy ha valaki a verseny közben arra a konkrét pontra téved, az már eleve nagyon rosszul csinál valamit.

Hozzászólok