Tavaly nagy reményekkel mutatkozott be az Aprilia 2025-ös projektje, és arra lehetett számítani, hogy ha nem is feltétlenül a bajnoki elsőségért, de azért néhány futamgyőzelemért harcban lehetnek majd Martinnal. A dolgok ehhez képest azonban teljesen máshogy alakultak.
Most, egy évvel, négy sérüléssel és négy műtéttel később Martin igyekszik maga mögött hagyni eddigi pályafutása legrosszabb szezonját, és kijelentette, hogy mostantól „csak előre szeretne tekinteni”, miközben arra fókuszál, hogy ismét versenyképes legyen és a legjobbakkal tudjon harcolni.
„Jól érzem magam. Nagyon örülök, hogy itt lehetek ezen a csapatbemutatón. A mai nap számomra igazából egy lehetőség az újrakezdésre. A tél folyamán nagyon sokat kellett dolgoznom azon, hogy végre ismét teljesen fitt legyek. Készen állok arra, ami következik” – nyilatkozta Martin az Aprilia idei motorjának leleplezésén.
A márka és az istálló sokat fejlődött az előző szezonban, különösen annak utolsó harmadában, amikor is Marco Bezzecchivel több futamgyőzelmet és jó eredményt is ünnepelhettek. Az ugyanakkor még mindig nem világos, hogy mennyire tudják majd megközelíteni a továbbra is dominánsnak mondható Ducatit.
„Nehéz megmondani. Még mindig nem tudjuk pontosan, hogy az idei motor jobb-e a tavalyinál, de az biztos, hogy lesznek előrelépések. A legfontosabb dolog viszont az, hogy ambiciózusan akarunk harcolni a legjobb eredményekért, még ha nem is tudjuk előre, mi fog történni a szezon folyamán.”
„A motor nagyon magas szinten fejezte be az előző idényt, szóval ebből kell kiindulnunk. Sok mindent kell megértenünk, és nagyon jó munkát kell végeznünk a teszten ahhoz, hogy megszokhassam az Apriliát. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy remek szezonunk lesz. A cél az, hogy megpróbáljunk a bajnoki címért menni.”
Martin ugyan nem akar túl nagy célokat kitűzni maga elé 2026-ban, de tisztában van azzal, mit várnak tőle a csapatnál. „Optimista vagyok. Ha van egy olyan hely, ahol ismét a győzelemért mehetek, akkor az az Aprilia. Látni lehetett már tavaly is, hogy az eredmények lenyűgözőek voltak. Engem pedig azért szerződtettek, hogy bajnok legyek, szóval a végsőkig küzdeni fogok minden elérhető eszközzel. És ez jelenti a célom; hogy dolgozzak magamon és a motoron egyaránt.”
„Biztosan szükségem lesz egy kis időre, mert kicsit jobban meg kell még ismernem a motort, de az is biztos, hogy amikor késznek érzem magam, és pontosan tudom, mi van a lábaim alatt, akkor a győzelmekért fogok harcolni.”
Bár Martin alapvetően már felépült a sérüléseiből, a teste azért ennyi műtét után még nem nevezhető teljesen 100 százalékosnak. „Amint fizikálisan a maximumon leszek, minden egyes motoron megtett kör komoly jelentőségű lesz a teszten, mint ahogy azt tavaly is megtanultuk. A 2023-as idényemet tekintem majd inspirációnak, mivel akkor sem kezdtem valami jól, de a végén aztán harcban voltam a világbajnoki címért. Most szeretnék ahhoz hasonló évet futni.”
Martin egy évvel ezelőtt még az 1-es rajtszámú motorral mutatkozott be, most azonban elég világos, hogy a remek 2025-ös idénye után inkább Bezzecchi számít a húzóembernek. „Marco jelenleg sokkal jobb helyzetben van nálam. Ő már ismeri a motort, tehát tudja, hol lehet vele nyomni és hol nem.”
Bár még az idei szezon sem indult el, már most sok szó esik a 2027-es és 2028-as pilótapiacról, hiszen az új szabályok érkezésével a MotoGP-ben is a feje tetejére állhat minden. Martin ugyanakkor még nem akart beszélni a jövőjéről: „Ez az első nap, a csapatbemutató – most csak erre akarok koncentrálni” – zárta rövidre a témát.
-crop-1200x800_640x427.jpg)