|2026. 03. 20. 21:04
Fabio Quartararo szerint a MotoGP régóta várt brazíliai visszatérése nem sokat fog javítani a Yamaha esélyein, ugyanis az új, V4-es motorral hajtott M1-es egyszerűen nem elég jó konstrukció.

A Yamaha radikális téli változtatása egyelőre még nem hozta meg a várt előrelépést, sőt, valójában még vissza is léptek, és jelenleg ők a MotoGP leglassabb gyártója. Bár Quartararo és csapattársa, Alex Rins is a pontzónában tudott végezni a szezonnyitó Thaiföldi Nagydíjon, az eredményüket nagyrészt annak köszönhették, hogy több élmenő is kiesett a verseny utolsó szakaszában gumigondok vagy bukás miatt.

A burirami hétvége után a Yamaha a Hondával és a KTM-mel együtt vett részt egy privát jerezi teszten, ahol további kilométereket pakolhattak az M1-esbe, és megkezdték a korai felkészülést a Pirelli 2027-es abroncsaival. A francia versenyző azonban továbbra sem érzi úgy, hogy bármiféle előrelépést tudtak volna tenni, és szerinte nagyon komoly feladat lesz versenyképes csomaggá varázsolni az idei motorjukat.

„Minden Yamaha-versenyző ugyanazt a visszajelzést adja. Egyetlen olyan terület sincs, ahol erősnek éreznénk a motort. Próbáljuk megérteni. A mérnökök is azt keresik, hogy hol lehetne módosításokat végezni annak érdekében, hogy legalább egy kicsit jobban érezzük magunkat a motoron, de az érzés alapvetően mindenki számára ugyanaz.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte a mindenki számára ismeretlen brazíliai aszfaltcsík esetleg javíthat-e az esélyeiken, a 2021-es bajnok így felelt: „Nem. Ez a rövid válaszom, mert ez a realitás. Számunkra minden pálya nehéz. Teszteltünk ugyan Jerezben, de semmi újat nem próbáltunk ki, tehát nem hinném, hogy a kis extra tudás révén jobbak lennénk, mint eddig.”

Quartararo végül még hozzátette, hogy jelen pillanatban a motorerő és a motor elejének érzete jelenti az új M1-es legnagyobb gyengeségét. „Őszintén szólva rengeteg dolgot próbálunk kijavítani… ott van a kanyarodás, mert jobb érzetet szeretnénk az elejével. Korábban ennek segítségével tudtam jobb időmérős eredményeket elérni, és el tudtam menni a határig, de jelen pillanatban fogalmunk sincs, mi van az első résszel. Ami pedig az erőforrást illeti, tudjuk, hogy azzal most semmit sem tehetünk.”

Hozzászólok