Mick Schumacher túl van az első komoly akadályon Indianapolisban, így hivatalosan is rajthoz állhat az idei Indy 500-on. A korábbi Haas-pilótának kötelezően teljesítenie kellett az újonc orientációs programot, mielőtt élesben is megkezdődhetett volna számára a felkészülés a legendás oválon.
A 2,5 mérföldes indianapolisi pályán korábban soha nem versenyzett, ezért a szabályok szerint az első kétnapos nyílt teszt elején egyedül körözve, fokozatosan emelkedő tempó mellett kellett bizonyítania, hogy uralja a Rahal Letterman Lanigan Racing Honda-motoros autóját. A program szigorú sebességlépcsőkből állt, előbb 205 és 210 mérföld/óra közötti tempón tíz kört, majd 215–220 mph-s tartományban tizenötöt, végül további tizenöt kört 215 mph feletti átlaggal kellett teljesítenie.
A 2020-as Forma–2-es bajnok mindezt gond nélkül abszolválta, így részt vehet az Indianapolis Motor Speedway további edzésnapjain. Hasonlóan sikerrel vette az akadályt Caio Collet, Dennis Hauger és Jacob Abel is, utóbbi tavaly próbálkozott a kvalifikáción, ám kiszorult a mezőnyből, így futamtapasztalata továbbra sincs az Indy 500-on.
Nem lesz kieső a kvalifikáción
Az idei mezőny létszáma pontosan 33 autó, ami az indianapolisi hagyományos rajtszám, ráadásul ennyi nevezés érkezett, így senkinek sem kell attól tartania, hogy a kvalifikáción búcsúzik. A rajtrácson 25 teljes szezonos induló mellett nyolc alkalmi résztvevő sorakozik majd fel.
A különleges beugrók között ott lesz a négyszeres győztes Helio Castroneves, a kétszeres nyertes Takuma Sato és a 2014-es diadalmas Ryan Hunter-Reay, míg Katharine Legge egyetlen női versenyzőként kap lehetőséget.
A kvalifikációt május 16–17-én rendezik, maga az Indy 500 pedig május 24-én következik. Schumacher számára most már nem az indulás a kérdés, hanem az, milyen gyorsan tud alkalmazkodni ahhoz a közeghez, ahol a hibahatár szinte nulla, a tempó pedig tartósan 350 km/óra környékén mozog.

