Drámai események árnyékolták be a III. Győr Rally második versenynapját, amikor súlyos baleset történt a Bakonyban található kisgyónbányai gyorsasági szakasz célzónájában.
A 25-ös rajtszámú versenyautó a beíróban várakozó 24-es rajtszámú járműnek ütközött, majd a két autó több személyt is elsodort. A balesetben összesen hatan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A mentők valamennyi sérültet kórházba szállították.
A szervezők a történtek után azonnal intézkedtek, és törölték a Historic, valamint Rally 2 kategóriák számára a GY4 Kisgyónbánya-Csőszpuszta gyorsasági szakaszt, emellett az érintett mezőnyök útvonalait is módosították.
Később örömteli hírek érkeztek a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházból, ahol a Bodogán Motorsport versenyzői, akik a baleset vétlen áldozatai voltak, közösségi média bejegyzésben tudatták: már elhagyhatták a kórházat és jól vannak. A csapat ugyanakkor bejelentette, hogy számukra véget ért a bajnokság, és gyors felépülést kívántak a sérült sportbíróknak.