Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Kim Kardashian ezúttal is a reflektorfénybe került, miután egy, a közösségi médiában gyorsan terjedő videón az látható, hogy a futam utáni ünneplés során a pezsgőből rá is jutott, miközben a dobogó közelében tartózkodott.

A realitysztár a monacói hétvégén több alkalommal is feltűnt a paddockban, és a beszámolók szerint egy egyedi Gucci-szettben érkezett a Forma–1 egyik legpatinásabb helyszínére. Kim Kardashian testvérével, Khloé Kardashiannal együtt követte az eseményeket, miközben párját, Lewis Hamiltont támogatta a versenyhétvégén.

A brit pilóta végül a 2. helyen zárta a futamot, míg a győzelmet Kimi Antonelli szerezte meg. A futamot követő hagyományos dobogós ünneplés során a győztesek pezsgővel locsolták egymást, a közelben tartózkodó vendégek közül pedig többen sem úszták meg szárazon.

Egy közösségi médiában közzétett videó szerint Kim is kapott a pezsgőzuhanyból, amelyről készült felvételek rövid idő alatt nagy figyelmet kaptak az interneten. A hétvége során Hamilton szerelme több alkalommal is feltűnt a Ferrari garázsának környékén, valamint a paddockban. A verseny napján egy elegáns, világos színű ruhában jelent meg Monte-Carlóban.

Instagram post

A monacói hétvége egyébként is bővelkedett a sztárpillanatokban, hiszen Kardashian és Hamilton kapcsolata ismét a figyelem középpontjába került. Hamilton a hétvégén nyilatkozva mondta azt, hogy mennyire hálás kedvese támogatásáért.

Hozzászólok
(1)