Az amerikai alakulat a Valtteri Bottas, Sergio Perez párossal fog rajthoz állni 2026-ban, és már hosszú ideje gőzerővel készülnek a bemutatkozásra, amelynek egyébként próbálnak is elég nagy feneket keríteni. Az már korábban kiderült, hogy a végleges fényezésüket február 8-án, a Super Bowl alatt vetített reklámjukban fogják felfedni.
A két bahreini teszten tehát már azzal fognak körözni, de a zárt kapus spanyolországi gyakorláson még más lesz a helyzet, mivel az F1 eleve kikötötte a csapatoknak, hogy a végleges festést először Bahreinben használhatják, miután a helyszínnek szerződése van az F1-gyel arról, hogy náluk láthatjuk először teljes pompájukban a pályán az új masinákat.
A Cadillac Barcelonára ezért egy monokróm megoldást választott, amely fényes és matt részeket egyaránt tartalmaz, de maga az autó tulajdonképpen karbonmintás fekete, miközben a motorborításon a hatalmas Cadillac-logó figyelhető meg, amelyet persze okosan úgy terveztek meg, hogy elrejtse az autó bizonyos aerodinamikai részleteit.
További különlegesség még, hogy az autó orrkúpján az istálló alapító tagjainak neve olvasható, beleértve az amerikai és a brit tagokat is. A General Motors elnöke, Mark Reuss így fogalmazott az átmeneti festés kapcsán: „Az új tesztfestésünk Detroit dizájnörökségét és a Cadillac F1-es istálló globális erejét hivatott megünnepelni, miközben a különböző tervezési titkaink rejtve maradnak.”
„A barcelonai teszt még csak a kezdet – alig várjuk, hogy a jövő hónapban megmutathassuk a rajongóknak a hivatalos festésünket is.” A Cadillac tehát már javában készül az első igazi köreire, és úgy tudni, hogy a következő hetekben Silverstone-ban fogják bejáratni az egyelőre még név nélküli autót.
-crop-1200x800_640x427.jpg)