A szaúd-arábiai második helyezése után Charles Leclerc hibátlan versenyt futott az Albert Parkban, a pole pozícióból indulva. Miután a rajtnál tartotta pozícióját, majd gyorsan elhúzott a többiektől, és lenyűgöző, 20,5 másodperces előnnyel ért célba Checo Perez előtt.

Bár a kvalifikáción nagyon szoros volt a küzdelem a Red Bullokkal szemben, legalábbis az utolsó előtti kísérletig, a versenyen a Ferrari abszolút utolérhetetlen volt. A Honda-motoros csapatok megbízhatósági problémákkal küszködnek, a futam azonban elrejtette a valódi különbséget, amely a biztonsági autó és a kiesés nélkül több mint 25 másodperc lett volna.

Charles Leclerc körönként átlagosan 6 és fél tizedet adott volna Maxnak a számítások szerint, ha végig bírja a Honda. „Mindannyiunkat meglepett a tempónk" - ismerte el a verseny végén Leclerc, aki

A Ferrari pénteken megemelte az SF-75 leszorítóerejét az elsőtengelyen, hogy korlátozzák a szemcsésedés kialakulását. A csapat két első szárnyat hozott a hétvégére, ezek közül az „egyenesebbet” választották. Az felújított pálya okozta alulkormányzottság miatt a Ferrari előnyben volt a nagyobb leszorítóerő miatt.

Az első két futam adatait kielemezve a Ferrari feljebb tudta tekerni az erőforrását is, mivel szemben a Red Bull Honda-motorjával, az olaszok motorja megbízhatónak bizonyult. Ezzel nagyjából 5 lóerőt nyertek, mely teljesítménynövekedés hozzájárult ahhoz, hogy harcban voltak a pole pozícióért, sőt meg is szerezték azt. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy Imolában is feltekerik a motort, mivel az ötödik futamig várni akarnak, az adatgyűjtési program befejezéséig.

Ausztráliában a Ferrarinál megjelent a pattogás egy keményebb változata, mely eléggé látványos volt. Leclerc szerint azonban ez nem befolyásolta a futamát, ráadásul a mérnökök készülnek egy fejlesztéssel, mely megoldhatja a problémát Imolára.

„Nem tudom, miért, de nem vagyok túl érzékeny a poroszkálásra. Ha kívülről nézzük, rosszul néz ki. Az autóban azonban a teljesítmény szempontjából nem zavar túlságosan. Csak a 9-es kanyar bejáratánál. Természetesen ez mindenképpen olyasmi, amit ki akarunk küszöbölni, hogy elkerüljük a kanyarokban való pattogást, ami problémát jelenthet" - mondta Leclerc a futam után.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL