A 2026-os év beköszöntével a Forma–1 egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan muzsikálnak az új motorszabályok szerint épített erőforrások, különös tekintettel a saját motorrészleget felépítő Red Bullra.
Mark Rushbrook, a Ford motorsportért felelős globális igazgatója a GPblognak adott interjúban tiszta vizet öntött a pohárba, és egyértelművé tette, hogy az amerikai óriásvállalat szerepvállalása messze túlmutat a puszta marketingen.
A szakember hangsúlyozta, hogy folyamatosan figyelik a Red Bull igényeit, ugyanis a Milton Keynes-i központban zajló munka sikeressége az ő presztízsüket is meghatározza. A partnerség dinamikus, és ha a helyzet úgy kívánja, a Ford kész növelni a hozzájárulását.
"Nézze, mindent mérlegelünk, ami szükséges. Elégedettek vagyunk azzal, amit eddig hozzátettünk a projekthez, de ha további igények merülnek fel, azt is teljesíteni fogjuk, mivel nyerni akarunk" – jelentette ki határozottan Rushbrook, aki ezzel is jelezte, hogy nem ismernek kompromisszumot, ha a világbajnoki cím a tét.
A technológiai együttműködés már most is rendkívül mélyreható, hiszen a Ford mérnökei közvetlenül részt vesznek a motorvezérlő szoftverek kalibrálásában, sőt, a Dearbornban található amerikai gyárukban modern additív gyártási technológiákkal készítenek alkatrészeket a belső égésű motorhoz.
Az igazgató azonban már a távolabbi jövőbe is tekint. "Nem csupán a 2026-os esztendőt tartjuk szem előtt, hanem már az erőforrás jövőbeli verzióin, a 2027-es fejlesztéseken is gondolkodunk" – fogalmazott, utalva arra, hogy a fejlesztési versenyben egy pillanatra sem lehet megállni.
A 2026-os szezon sikerességét illetően Rushbrook meglehetősen kimért álláspontot képvisel, ugyanis kerüli a konkrét helyezésekkel kapcsolatos jóslatokat. Számára a siker definíciója jelenleg technikai jellegű.
"Jelenleg nem a puszta teljesítményben vagy az eredményekben gondolkodunk. Azt akarjuk, hogy az erőforrást és a csapat teljesítményét a végső határokig feszítsük, és majd meglátjuk, hogyan viszonyulunk a riválisokhoz" – tette hozzá zárásként a szakember, világossá téve, hogy a Red Bull Powertrains-Ford projektben a maximális potenciál kiaknázása az elsődleges cél, az eredmények pedig ennek a következményei lesznek.
