Bár a Forma-1 2026-os szabályrendszere jelentős változásokat hoz, a Red Bull sportigazgatója, Laurent Mekies egyetért Max Verstappen véleményével, miszerint mégsem kell mindent teljesen elölről kezdeniük. A francia szakember részletesen kifejtette, hogy a jelenlegi autó fejlesztése során szerzett tapasztalatok miként segíthetik a csapatot a következő nagy szabályváltozás után is.
A 2026-os szezonban alapjaiban változik meg a Forma-1 technikai szabályrendszere. Az új erőforrások esetében egyenlő arányban oszlik majd meg a belső égésű motor és az elektromos rendszer teljesítménye, miközben eltűnik a jelenlegi MGU-H rendszer. A látványos külső változások között pedig az aktív aerodinamikai elemek megjelenése lesz a legszembetűnőbb, hiszen a első és hátsó szárnyak flexibilitása a kanyarvételnek és az egyenesben való haladásnak megfelelően változhat majd.
A Red Bull számára különösen nagy kihívást jelent ez az átállás, hiszen az új szabályoknak megfelelő karosszéria mellett saját erőforrást is fejlesztenek a Ford közreműködésével. Míg a legtöbb rivális, köztük a konstruktőri címvédő McLaren már az erőforrások jelentős részét a 2026-os autó fejlesztésére fordítja, a Red Bull továbbra is aktívan dolgozik a 2025-ös RB21-esen.
"Valóban sok mindent átvihetünk 2026-ra, még ha az autó és az erőforrás tervezése tiszta lappal is indul. Nem szabad elfelejteni, hogy ugyanazok az emberek, ugyanazokkal a módszerekkel, folyamatokkal és eszközökkel fogják megtervezni az új autót is" – magyarázta Mekies, aki szerint a jelenlegi fejlesztési irány is a jövőt szolgálja.
A sportigazgató rámutatott, hogy a 2025-ös szezon erős befejezése és az autóban rejlő potenciál teljes kiaknázása kulcsfontosságú lehet a következő éra szempontjából is. "Fontos számunkra, hogy megértsük a jelenlegi szabályrendszer alatt működő autónk minden részletét. Bár ez némileg hátráltatja a 2026-os fejlesztést, cserébe sokkal magabiztosabban kezdhetünk neki az új korszaknak, hiszen jobban ismerjük majd az eszközeink korlátait és lehetőségeit" – fejtette ki álláspontját.
A szakember kiemelte, hogy számos területen lehet majd hasznosítani a megszerzett tudást, még ha a gumik specifikációja változik is. "A korrelációs tapasztalatok, az autó fejlesztési irányai és az egyéb érzékenységi területek mind-mind hasznos információkkal szolgálnak majd a jövőre nézve" – zárta gondolatait Mekies.
