Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Martin Brundle szerint az Aston Martin magyarországi fejlesztési csomagjának felére kell csökkentenie a csapat hátrányát az élmezőnyhöz képest.

Egy teljesen új, B-konstrukciójú autóval érkezett a Magyar Nagydíjra az Aston Martin, a silverstone-i csapat ugyanis az idei szezon egyik legjelentősebb fejlesztési csomagját vetette be Mogyoródon. A hatalmas átalakítások ellenére a gárda nehéz helyzetben van, hiszen a konstruktőri bajnokság tizedik helyén állnak mindössze egyetlen ponttal, amelyet Fernando Alonso szerzett meg a Monacói Nagydíjon.

Az FIA hivatalos dokumentumai alapján a csapat szinte a teljes autóhoz hozzányúlt. Kicserélték az első szárnyat, az első szárnyvéglapokat, az orrkúpot, a padlólemezt, a diffúzort, az oldaldobozok légbeömlőit, a motorborítást, a hűtőnyílásokat, a hátsó felfüggesztést, valamint a teljes hátsó szárnyrendszert is.

Martin Brundle úgy véli, a zöld istállónak mindenképpen bizonyítania kell a szélcsatorna és a versenypálya közötti adatkorrelációt.

A legfontosabb cél a különbség csökkentése

„Az Aston Martin számára elengedhetetlen, hogy ez a csomag működjön, így végre meglegyen az összhang a szélcsatorna, a digitális szimulációk és a stopperóra között. Ennek a frissítésnek teljesítenie kell” – fogalmazott Brundle.

Noha az új belépőként érkező Cadillac megjelenése sok figyelmet vonzott a paddockban, a szakértő szerint a csapatnak nem hátrafelé kell nézegetnie. A valós elvárás az, hogy az időmérő edzéseken mért lemaradást a felére csökkentsék a négy élcsapathoz képest.

„Azt gondolom, a jelenlegi helyzetnek semmi köze a Cadillachez. A legfontosabb feladat az éllovasokhoz képesti lemaradás csökkentése. Azzal a százalékos hátránnyal kell valamit kezdeniük, amivel a pole pozíciótól elmaradnak, ezt a frissítésekkel a felére kell csökkenteniük.”

„A meglévő modern gyárral, a rendelkezésre álló óriási költségvetéssel, Adrian Neweyval és Fernando Alonsóval a soraikban pontosan ezt kell elérniük” – tette hozzá a szakértő.

Hozzászólok