Az Alfa Romeo jól indította a 2022-es idényt, ugyanis az ötödik helyen állnak a csapatbajnokságban négy fordulót követően, míg az utóbbi néhány évben a nyolcadik helynél nem jutottak előrébb.
Az idei kocsijuk viszont – többek között annak köszönhetően, hogy nem küzdenek túlsúllyal – versenyképesnek bizonyul, azonban a csapatfőnök Frederic Vasseur ennek ellenére sem teljesen elégedett.
A Motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy egyáltalán nem tartja fairnek, hogy az FIA 795-ről 798 kg-ra növelte a minimumtömeget a csapatok nyomásának hatására – de tudja, hogy ilyen a Forma-1:
„Őszintén mondom, nem értem ezeket a kommenteket, mert azt gondolom, hogy a tervezés folyamán mindenki számára az a legfontosabb, hogy a kocsi tömege annyi legyen, mint amit kitűztünk.”
„Senkit sem az utolsó pillanatban ért, hogy mekkora lehet a kocsik tömege, és szerintem néhány csapat arra játszott, hogy számítottak arra, hogy az FIA tovább fogja növelni a minimumtömeget.”
„De szerintem ez egyáltalán nem volt fair, mert a projektünk során mi arra alapoztunk komplex döntéseket, hogy ne lőjük túl a súlyt. De persze mindenki tudja, hogy a Forma-1 egy ilyen világ, mindenki próbál játszmázni” – mondta a csapatfőnök.