Különös helyzet borzolta a kedélyeket a szezon huszadik futamának pénteki napján, amikor a paddockban több fotós is lencsevégre kapta Fernando Alonso mobiltelefonját, amelynek tokján meglepő módon George Russell képe volt látható.
A Mercedes brit versenyzője először maga sem akart hinni a szemének, amikor szembesítették a képekkel. "Ez most komoly, vagy valami átverés? Valami nem stimmel... Tény, hogy jó a kapcsolatom Fernandóval, de azért az már túlzás lenne, hogy egymás fotóit rakjuk a telefonunkra" – reagált döbbenten Russell.
A rejtély azonban hamar megoldódott, amikor a kétszeres világbajnok spanyol pilóta személyesen kereste fel brit kollégáját a Mercedes garázsában.
"Szeretnéd aláírni?" – viccelődött Alonso, majd elmagyarázta a történet hátterét. Kiderült, hogy az unokahúga készített egy fotót Miamiban, amelyen véletlenül Russell is rajta volt, és ezt a képet használta fel később a telefontok elkészítéséhez.
"Természetesen szívesen aláírom, ha szeretnéd. Bevallom, először meg voltam győződve róla, hogy ez csak valami kamu" – válaszolta nevetve Russell.
