„Valószínűleg ez lesz az utolsó versenyem Barcelonában a Forma–1-ben” – mondta Fernando Alonso a Barcelona-Katalónia Nagydíj előtt, és ezzel rögtön a hétvége egyik legerősebb kijelentését tette.
Az Aston Martin versenyzője nem tagadta, hogy különleges számára az idei futam, ráadásul a pálya jövője is bizonytalan a naptárban. A spanyol pilóta szerint emiatt még inkább érzelmes alkalomról van szó, hiszen nem tudja, hányszor térhet még vissza hazai közönsége elé a királykategóriában.
„Biztosan különleges hétvége lesz. Valószínűleg ez az utolsó versenyem Barcelonában a Forma–1-ben. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, és megpróbálom élvezni a hétvégét. Nem leszek versenyképes, az időmérőn nem töltök sok időt az autóban. Remélem, a futamon igen, de nem azon a szinten, amit mindannyian szeretnénk. Azt szeretném, hogy mindenki élvezze ezt a hétvégét. Amikor Barcelonába jövünk, az mindig ünnep. Ez a 23. Spanyol Nagydíjam, mindegyik varázslatos volt, és ennek az utolsónak is annak kell lennie.”
A döntés nyár után jöhet
Alonso jövője továbbra is nyitott kérdés. Bár szerződés köti az Aston Martinhoz, nem árulta el, meddig tervezi a folytatást, és azt sem, hogy a mostani szezon után mi következik.
„Semmi sincs a fejemben. A nyár után döntök arról, folytatom-e vagy sem. Barcelona jövőre nyilván nem lesz a naptárban. Ha azt sem tudom, jövőre mit csinálok, szinte lehetetlen biztosnak lenni abban, mi lesz két év múlva. Lehet, hogy ez az utolsó alkalom Ausztráliában, Monacóban is. Itt talán még nagyobb az esély, mert jövőre nem szerepel a programban” - idézte a SoyMotor.
A 44 éves kétszeres világbajnok már más szemszögből tekint a pályafutására, mint korábban. Nem a visszavonulás gondolata nyomasztja, sokkal inkább az, hogy jelenleg nincs olyan autója, amellyel rendszeresen a győzelmekért vagy a dobogóért harcolhatna.
A legnehezebb nem a búcsú
„Nem nehéz. Számomra az a legkeményebb, hogy nem nyerek futamokat, és nem vagyok versenyképes. Az, hogy ez az utolsó-e vagy sem, nem befolyásol különösebben. Békében vagyok a pályafutásommal és az életemmel. Ha most jön még valami, azt örömmel fogadom, ha nem, az sem változtat az érzéseimen.”
„Sokkal többet értem el, mint amiről gyerekként álmodtam, vagy amikor itt voltam az első formulaautós tesztemen, esetleg az első gokartos versenyeimen Spanyolországban. A paddock legjobb csapataiért versenyezhettem, hosszú éveken át. Ez most is ajándék. Nem vagyunk annyira versenyképesek, mint szeretnénk, és ez fáj minden hétvégén a legjobban, de személyes szinten nem megterhelő” – mondta Alonso.

