Andrea Stella bevallotta, hogy a McLaren szándékosan a régebbi specifikációjú autójával vágott neki a montreali sprintidőmérőnek. Az olasz szakember szerint a wokingiak azért nem vetették be az új első szárnyat a hétvégén, mert több adatra van szükségük a viselkedésének megértéséhez.
„Reális ez a lemaradás, mivel a Mercedes komoly fejlesztéseket hozott ide. Nekünk is voltak újításaink, azonban inkább szerettünk volna még egy kis időt szánni az új első szárny viselkedésének megértésére, ezért a régivel mentünk. Lényegében a miami autóval futottunk, a különbség így bíztató. Nyilvánvalóan a pole pozíciót akarjuk, most pedig három tizedre vagyunk, szóval helyén kell kezelni a dolgokat” – magyarázta a csapatfőnök.
Lando Norris a harmadik rajthely megszerzése után elismerte a meglepettségét, a csapat ugyanis a szabadedzésen tapasztalt nehézségek miatt egyáltalán nem volt magabiztos. A brit pilóta a tréningen még komoly önbizalomhiánnyal küzdött az autóban ülve.
„A délelőtti edzés után kicsit aggódtunk, hogy mennyire le vagyunk maradva, mert egyáltalán nem bíztam az autóban. Végrehajtottunk néhány módosítást, ez pedig jókora javulást hozott. Nem futottam tökéletes kört, lehettem volna gyorsabb is, de az előttem lévőkkel szembeni lemaradást elnézve valószínűleg nem volt sokkal több benne. Büszke vagyok a csapatra” – nyilatkozta.
Trükkös pálya, biztató tempó
Norris a montreali pálya sajátosságait is kiemelte, a tapadáshiány ugyanis megnehezíti a valós teljesítmény felmérését.
„Az autó rendben van, bár néhány dolog talán még kérdéses, ez a pálya nagyon furcsa a kevés tapadással. Folyamatosan pattogunk a rázóköveken, így nem kapunk teljesen hű képet mindenről, a szélcsatornás adatokat is nehéz megerősíteni. Bizonyos alkatrészekkel kapcsolatban több időre van szükségünk, ezeket valószínűleg jövő héten vagy Barcelonában vetjük be újra. Az autó többi része jól működött, megtettünk egy jó lépést előre” – tette hozzá.
A rajt lehet a titkos fegyver
A negyedik helyen végző Oscar Piastri szintén elégedetten szállt ki az autóból, a fiatal ausztrál figyelmét azonban nem kerülte el a rivális istálló tempója.
„Az autó egész jónak tűnt. Kicsit zűrzavaros napja volt mindenkinek, a Mercedesek viszont továbbra is nagyon erősnek tűnnek, sajnos ez a legfőbb tanulság. Meglátjuk, mit tehetünk, miként tudjuk optimalizálni a csomagot” – fogalmazott Piastri.
„Egész évben jobban rajtoltunk, mint a Mercedes. Biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése, mikor teszik ők is versenyképessé a sajátjukat, de addig is megpróbáljuk a lehető legjobban kihasználni ezt az előnyt” – zárta gondolatait az ausztrál pilóta.

